Szent István napi búcsú Makrancon

Gábor Bertalan | 20.8.2017

„Hadd legyünk mi is, hősök, tiszták, szentek…”

 

2017. augusztus 20-án, Makrancon az idei Szent István napi búcsú, főtisztelendő Bartko Elek, somodi plébános, címzetes esperes vezetésével folyt, akit már a szentmise elején külön köszöntöttek, mivel az idén ünnepli 70. születésnapját.

 

Az áldott elődök – 110 évvel ezelőtt, az 1907-ben felszentelt templomukat - az ősi templom örököseként - Szent István Király tiszteletére emelték. Új oltárát, amelyben fokozatosan nyertek elhelyezést az első szent magyar család: Szent István Király, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéi - 10 éve - 2007. április 21-én konszekrálta az akkori főpásztor, Mons. Alojz Tkáč, kassai érsek, akinek Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek 2006. március 20.-án ajándékozta a Szent István Király ereklyét.

 

Az egyházközség hívei az első ereklyés körmenetet 2012. augusztus 20-án tartották, a falu szülöttje, főtisztelendő Dr. Szalay László, nagyidai plébános vezetésével, aki a körmenet kezdetén megáldotta templomuk új toronyóráit. Második körmenetüket, 2013. augusztus 20-án, a falu egy másik pap-szülöttje, főtisztelendő Gajdo József, az akkori jánoki plébános vezette.  A harmadik körmenet után 2014. augusztus 20-án, megáldásra került a Fénykereszt, ezzel is jelezve, hogy bízva bíznak a kereszt-áldozat végső győzelmében. A hívek hiszik és vallják, hogy az irgalom, a megbocsátás és a szeretet előbb – utóbb mindenkit meggyőz az élet értelméről és értékéről. A negyedik körmenetet 2015. augusztus 20-án tartották, amikor is felszentelésre került a templom külső falán található „Az első szent magyar család” dombormű. Az ötödik körmenetet 2016. augusztus 20-án tartották azzal a különös felismeréssel, hogy az ereklyék hordállványának központi részét képező szent-jobb szimbólum, nagyvalószínűség szerint a hajdani kassai országzászló felső része volt.

 

Fényképpel bizonyítható, hogy Kassán a Szent Mihály kápolna közelségében állt egykor az országzászló, rúdja tetején a szent-jobb szimbólummal. A II. világháború háború után, miután az emlékművet eltávolították, valószínűleg ez a szimbólum – eddig ismeretlenek közreműködésével - Makrancra került. 2012-ben teljesen véletlenül találták meg, egy nyári-konyha padlásán elrejtve. Restaurálását a Béres testvérek végezték. Csodálatos munkájukat ismételt köszönet illeti.

 

A feldíszített ereklyehordozót az idén is az egyháztanács tagjai vették vállukra. Ezzel is kifejezve készségünket, hogy a múlt örökségéhez hűen akarnak ragaszkodni, hiszen „az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak” - olvasható az Intelmek 8. pontjában. A körmenetek megrendezése az egyházközségben tudatos. A hazaiak és a zarándokok felsorakoznak az első szent magyar család ereklyéi mögé, hogy ezzel is jelezzék: úgy akarják járni az élet útját, hogy ők is tiszták legyenek, hősök és szentek. A körmenet alatt a hívek a helyi Asszonykórus vezetésével a Csángó üdvözlégy-et énekelték. Az ünnepség a felújított bejárati kereszt, az újkenyér megáldásával és ünnepi áldással zárult.

 

Már hagyománnyá vált, hogy a gazdák Kárpád-medence szerte Szent István király ünnepe kapcsán búzát gyűjtenek, amelynek lisztjéből elkészül a megáldandó kenyér és a liszt többi része szétosztásra kerül az arra rászorulók között határon innen és határon túl.

 

Az idén erre a célra a szűkebb pátriából is – néhány tettre kész elkötelezett jóvoltából - 1000 kg búza gyűlt össze, ezzel is megmutatva az itt élők szellemi, lelki és anyagi értékeik iránti felelősségtudatát és sorsközösség vállalását. A közösen összeadott búza lisztjéből sütött 25 kenyeret futár hozta az esperesi körzet ünnepségeire.

 

A szentmise végén Lacko Mária, polgármesterasszony mondott köszönetet: az Asszonykórusnak, az önkormányzati és az egyházközségi képviselőtestület tagjainak az aktív és készséges együttműködésért. Ismételten kifejezte reményét: senki nem bánta meg, hogy az idén is becses idejét velük, náluk és köztük töltötte. Arra is kérte a megjelenteket, hogy vigyenek haza magunkkal egy-egy megáldott zsemlét. Otthon törjék meg és fogyasszák el szeretteikkel. A megáldott kenyér legyen jele és eszköze az összetartozásnak és a megmaradásnak azon helyen, ahová Isten születni engedte őket.

Vigyék el szívükben a 800 éves első írásos említésű Makranc jó hírét is. Mondják el, hogy az országhatár közelében van egy falu, ahol sok-sok nehézség és akadály ellenére élnek még emberek, akik bátran őrt állnak a strázsán, mert van egy hely - a templom – ahol lelki erőt kapunk, van egy jel - a kereszt - aminek fényében életértéket lehet élni és van egy hármas ereklye – amelyből reményt lehet meríteni az értékek mentéséhez és továbbadásához.

Végezetül, a polgármesterasszony is tisztelettel és szeretettel köszöntötte a jubiláns lelkipásztort, a szentmise főcelebránsát, főtisztelendő Bartko Elek, somodi plébános atyát, címzetes esperes urat.

 

Mindnyájan, akik ismerjük Elek atyát, csatlakozunk a köszöntők hosszú sorához, kérve számára az Úr Jézus áldását, a Szűzanya oltalmát, védőszentjei esedezést, hogy lelkipásztori munkáját, továbbra is hűséggel, szeretettel, buzgón és odaadóan végezze és foglalja imáiba a szűkebb pátriában élőket, hogy „hadd legyünk mi is, hősök, tiszták, szentek”.

 

GB.

 

 

 

Ma 23.10.2017 van, névnapját unnepli Gyöngyi, holnap Salamon.
Gratulálunk!
Hírek
Szent István napi búcsú Makrancon
|
Készítette: romkat.sk
|
close