Nagypéntek - 2018

Gábor Bertalan | 30.3.2018

 

 

Nagypénteken az Anyaszentegyház nem mutat be szentmisét, hanem ősi liturgiával ünnepel. A szertartásnak 3 része van: 1. az igeliturgia, 2. a hódolat a szent kereszt előtt, 3. a szentáldozás. Ma van az a nap, amikor csupán a szertartások keretében lehet szentáldozáshoz járulni, kivéve a súlyos betegeket, akik a nap bármelyik órájában megáldoztathatók.

 

A papság az oltár elé érve - arcra borult. Isten népe letérdelt. Jelezve ezzel a mélységes hálát az Atyának, hogy Egyszülött Fiát - Üdvözítőnkül és Megváltónkul - nekünk adta. Kell, hogy arcra boruljunk Istenünk és Urunk előtt, mert Jézusunk - áldott szavaiért és tetteiért – sokszor csak gyalázkodást és káromlást kapott tőlünk. Csodáiért ostorcsapásokat. Alázatáért – fejére: töviskoronát.

 

Arcra borulunk Istenünk és Urunk előtt, mert Jézusunk mindezt zúgolódás nélkül vállalta. Szeretetből. Az Atya iránti engedelmességből.

 

A szertartás egy Könyörgéssel vette kezdetét. Előbb azonban meghallgattuk Mihályi Molnár László egyik versét, saját előadásában.

 

Festék a vásznon,

vér a bíborpaláston:

átüt rajta.

mint a lándzsa és a szög.

 

Már kockát vetettek lelkünk köntösére,

és koncra várnak elvadult kutyák,

fejszék zuhognak a fák gyökerére,

roppan a csont, a szikla és az ág.

 

Fent a csúcson már magad maradsz:

a csőcselék ide nem követ.

Itt tovább izzik az alkonyat,

és hamarább fénylik fel kelet.

 

Tépi a szél maradék ruhádat...

még egyszer felizzik,

mielőtt végleg elsötétül az ég.

A zúgó szélben felhangzik a zsoltár:

ÉLNI, ÉLNI ! LÁM A SZAVAK TÁN   ITT

az isteni fény kapuján törnek át,

és az úton majd  elindul a nép,

mert megérkezett a várva  várt.

 

Ide jött közénk, hogy lássatok,

életet kínált és fényt hozott,

jeleket adott,  útirányt,

előre ment,

és vár reánk

 

 

A Hívek a VOX COLLUMBELLAE vegyes kar jóvoltából – Bodnár Attila karnagyúr vezetésével – meghallgatták Urunk, Jézus Krisztus szenvedésének történetét.

 

A prédikáció után az egyetemes könyörgések következtek. Az Anyaszentegyház ismét tíz szándékra imádkozott. Összefoglalva világunk kívánalmát, kérését.

 

    Nagypénteki liturgiánk II. része következett: Hódolat a szent kereszt előtt. Lelkipásztorunk a segédkezőkkel a mellékoltárhoz vonult. Kezébe vette a lepellel letakart keresztet. A főoltárhoz vonulva, háromszor megállt. Mindig többet mutatva a leleplezett keresztből. A pap énekére: Íme, a szent keresztfa, rajta függött valaha, a világnak váltsága. Isten népe erre így válaszolt: Jöjjetek hát, keresztények, hódolattal hajtsunk térdet: Üdvöz légy, szent keresztfa.

 

A hódolat következett a Szent Kereszt előtt. Előbb lelkipásztorunk, majd a segédkezők. Térdet hajtottak és megcsókolták a keresztet. Isten népe közben a 60-as számú énekünk első két versszakát énekelte: Hogyha hozzád járulunk, szemünk könnybe lábad… Az ének befejeztével lelkipásztorunk kezébe vette a keresztet, Isten népe közösen, térdelve hódolt a Szent Kereszt előtt, közben a Vox columbellae a 61-es számú énekünket énekelte több szólamban. E hódolattal a szokásos feltételek mellett teljes búcsú volt nyerhető.

 

    Szertartásunk harmadik része következett: a szentáldozás. Lelkipásztorunk a segédkezőkkel az Oltáriszentséget az őrzés helyéről áthozta az oltárra. Közösen elimádkoztunk a Miatyánkot, majd méltatlanságunk megvallása után, a szokott módon a szentáldozáshoz járultunk, eszünkbe juttatva, hogy valahányszor e Kenyeret esszük, halálát hirdetjük, amíg el nem jön. Krisztus a bűneinkért halt meg, milyen jó lenne, ha mi is meghalnánk a bűnnek és Krisztus erejéből és erejével – Őáltala, Ővele és Őbenne – egy jobb életet kezdenénk.

 

    Mielőtt lelkipásztorunk könyörgő áldásban részesítette Isten népét, Girizd Loránd, rendkívüli áldoztatató megköszönte, hogy ezt az estét is együtt tölthettük. Különös köszönetet mondott a Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont diákjainak és a Dalárdának a virágvasárnapi, valamint a Vox columbellae vegyes karnak a mai Passió szép énekléséért. Természetesen köszönet illet mindenkit, akik bármilyen módon segítettek a liturgia méltó megünneplésében. Nem feledve mindazoknak a segítségét sem, akik részt vettek a templom és környéke takarításában, a Szentsír és az oltárok díszítésében.

 

A szertartás végeztével – a helyi hagyományokhoz híven - ünnepélyesen elhelyeztük az Oltáriszentséget a Szentsírban, ahol közös és egyéni imát végezhetünk, valamint kifejezhetjük hódolatunkat is.

 

Ezek után lelkipásztorunk elbocsátó áldókönyörgést mondott, tömjént tett a füstölőbe, megtömjénezte az Oltáriszentséget majd azt a kezébe véve, a segédkezők kíséretében elindult a Szentsírba. Isten népe közben a Gyászba borult Isten csillagvára…című, a 67. B. éneket énekelte.

 

Az ének alatt a papság a segédkezőkkel elhelyezte az Oltáriszentséget a Szentsírban, ahol megkezdtük az Isteni Irgalmasság kilencedét. Az ima után a papság visszavonult a sekrestyébe. Isten népe is csöndben eltávozott.

 

 

A Katolikus Egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt. A nap folyamán a templomokban elhangzik a lamentáció (Jeremiás siralmai) és keresztútjárást is tartanak.

Nagypéntek az év legmegrendültebb liturgiája. A Jézust jelképező oltár díszek nélkül, csupaszon áll. Az oltár üres: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. Emlékeztethet ez az oltár a Golgota csupasz sziklatömbjére is, amelyen a megváltás áldozata végbement.

A nagypéntek ősi szertartása már a kezdeti időkben kialakult, és három fő részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából. A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg. Az oltár most maga a Golgota: lélekben odamegyünk a Golgotához, Jézus keresztjéhez.

Az ige liturgiájában olvasunk Jézus szenvedésének titkáról, majd halljuk szenvedésének történetét János evangéliumából. A passiót felolvassák vagy énekelve adják elő, drámai módon idézve fel Krisztus szenvedését, az Isten irántunk való szeretetének titkát. Ezután – lélekben a kereszt alatt állva – könyörgünk az Egyház, az emberiség nagy kéréseiért. Az egyetemes könyörgések az Egyház tagjaiért és az egész világért szólnak: minden hívőért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az Egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért, és különösen a szenvedőkért.

Ezután a pap a feketevasárnapon (nagyböjt ötödik vasárnapján) letakart feszületről leveszi a leplet, és kezdetét veszi a kereszt előtti hódolat: a hívek csókkal illetik és térdet hajtanak a feszület előtt, amelyen ott látható az Üdvözítő, aki értünk szenvedett. A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez, mert Ő meghalt az emberekért. Az oltár előtt álló feszülethez járulunk: nem egy fafeszület előtt hódolunk, hanem a Golgota keresztjén függő Megváltó előtt. Őhozzá járulunk, aki meghalt értünk, és aki ma is szenved Egyházáért. Meghív minket személyesen, hogy leborulva előtte megvalljuk, hogy Ő az egyedüli Megváltó, és ezzel elismerjük, hogy rászorulunk segítségére. A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak és csendben virrasztanak.

Végigjárva Jézus keresztútját biztosak lehetünk benne: az utolsó szó Istené. A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját, de bennünket, hívőket biztosít arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem húsvét. A húsvét pedig a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett, a jók győzelme, mert ez a végső jónak, a végtelen jóságnak, Istennek, a feltámadt Életnek a győzelme.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

 

 

 

              

Ma 24.9.2018 van, névnapját unnepli Gellért, holnap Eufrozina.
Gratulálunk!
Hírek
Nagypéntek - 2018
|
Készítette: romkat.sk
|
close