Arany és gyémánt oklevél

Gábor Bertalan | 26.4.2019

 

 

Kassán 2019. április 26-án a Szakkay József Szakközépiskola igazgatósága ünnepélyes keretek között osztotta ki az idei arany és gyémánt okleveleket az 50 ill. 60 évvel ezelőtti érettségizőknek.

 

A szép számmal megjelentek láthatóan örömmel üdvözölték egymást, emlékezve a diákévekre. A kerek jubileum kapcsán hatványosabban tudatosult mindegyikükben a Pál apostol fogalmazta igazság: „amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat” (1 Kor 13,11). 

 

Hála Istennek, mondta esperes-plébánosunk, a felkért ünnepi szónok, hogy olyan nemzedékhez tarozunk, akik számára a család, a nemzet és a kultúra meghatározott és meghatározó érték volt. Köszönet és hála érte a Gondviselésnek.

 

Köszöntő beszédében továbbá arra kérte a tisztelt ünneplőket, hogy hálájuk jele legyen ezután is ez a magatartás. Ezt az értékrendet éljék és adják tovább. Ne féljenek, mert ahol épek a gyökerek, ott épek lesznek a hajtások is.

 

A helyes értékrendet ugyancsak Pál apostol fogalmazta meg ugyanabban a levelében: „1Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. 2Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. 3Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. 4A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. 5Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. 6Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. 7Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. 8S a szeretet nem szűnik meg soha” (1 Kor 13,1-7).

 

Csak kívánni lehet, hogy értékvesztő világunkban a híres-neves iskola a jövőben is legyen őrzője, ápolója és továbbadója a Szent István-i értékrendnek és hűséges tanúja a közismert dalnak: „Szeressük egymást gyerekek, mert minden percért kár…”

 

Városunkból Szanyi Ernő, Schuller sz. Bartók Ilona, Páll sz. Lőrinz Aranka és Gábor Bertalan kapott arany, Ternei Árpád, Sivák László és Tóth József gyémánt oklevelet.

 

 

Fotógaléria itt:

 

 

 

Ma 23.5.2019 van, névnapját unnepli Dezső, holnap Eszter.
Gratulálunk!
Hírek
Arany és gyémánt oklevél
|
Készítette: romkat.sk
|
close