Templombúcsú – 2019

Gábor Bertalan | 9.6.2019

 

Az idén június 9-én ünnepeltük templomunk búcsúnapját. Az ünnepség már szombat este elkezdődött. Ezúton is köszönjük, hogy sokan elfogadták a meghívást, és együtt imádkozhattunk egyházközségünk és városunk minden lakójáért és népünkért határon innen és határon túl, és együtt kiálthattunk a Boldogasszonyhoz: Édesanyánk, taníts meg minket összevarrni a jövőt.

Szombat este liturgiánk ünnepi bevonulással vette kezdetét. A menetben - Szentlélek hét ajándéka jeleként - hét ifjunk, egy-egy égő gyertyával járult az oltár elé. Miután elmélkedtünk a hét ajándék mindegyikéről, ünnepélyesen meggyújtottuk az oltárgyertyákat.

Igyekeztünk szabaddá tenni szívünket, hogy az, amit most külsőleg ünneplünk, mindnyájunkat belsőleg is új emberré formálhasson, vagyis elnyerve a Szentléleknek azt az adományát, amelynek vételére a bejövetelkor a Gondviselés ösztönzött bennünket azzal a cédulával, amelyet kihúztunk a serlegből.

Pünkösdvasárnap előbb keleti, majd nyugati szertartásban magyar, aztán szlovák nyelvű szentmise volt, amelyen számosan vettek részt, akik tisztelettel köszöntötték jubiláló esperes-plébánosunkat is pappá szentelése 45. évfordulóján.

Délután templomunkban a helyi Csemadok szervezésében közös pünkösdi koncertet adott a Vox columbellae és a 45 éves Csermely-kórus.

Jó volt látni és hallani, hogy templomunkban több mint 700 év után is szólt az ének és zengett a dal, szívből, szívnek, szívesen.

Jó volt felidézni és magunkra vonatkoztatni Ferenc pápa szavait, amelyet a csíksomlyói nyeregben mondott: „Életünk zarándokútján ne azt kutassuk, hogy mi lehetett volna (és nem lett), hanem inkább azt, ami ránk vár és nem odázhatjuk el. Zarándokolni annyit jelent, hogy hiszünk Urunkban, Jézus Krisztusban, aki hozzánk jön, aki közöttünk van, hogy előmozdítsa és ösztönözze a szolidaritást, a testvériséget, a jó utáni vágyat, az igazságot és az igazságosságot. Jelenti a küzdelemre való elköteleződést is, hogy azok, akik esetleg tegnap lemaradtak, a holnap főszereplőivé lehessenek, és a ma főszereplői holnap se maradjanak hátra”.

Ki tagadná? Ez jövőnk szálainak közös összefonását teszi szükségessé. Köszönjük, hogy templombúcsúnk ünnepe együttes kiáltás volt: Édesanyánk, taníts meg minket összevarrni a jövőt.

 

FOTÓgaléria itt:

 

Ma 20.9.2019 van, névnapját unnepli Friderika, holnap Máté,.
Gratulálunk!
Hírek
Templombúcsú – 2019
|
Készítette: romkat.sk
|