Akik hisznek, azok nincsenek egyedül…

Gábor Bertalan | 7.7.2019

 

2019. július 3-án, Alsóbodokon Gábor Bertalan esperes-plébános vezette a havonkénti imahadjáratot Isten szolgája, gróf Esterházy János boldoggá avatásért.

 Gróf Esterházy János /1901-1957/ 56 éven keresztül volt a rábízottak pásztora és vezetője. 1957. március 8.-án belépve Isten misztériumába, átlépte a másik élet küszöbét. Hisszük és valljuk, hogy ezt a lépést nem egyedül tette meg, mert aki hisz az, soha nincs egyedül – sem az életben, sem a halálban. Abban a pillanatban - az elmúlt századok szentjei és boldogjai – barátai és testvérei a hitben, élő menetként kísérték odaátra, Isten dicsőségébe.

Hitünkből, Urunk, Jézus Krisztus tanításából tudjuk, hogy ott már várták érkezését. Végre övéi között lett. Valóban hazaérkezett. Nekünk, itt és most, újból ez a vigaszunk, amikor ünnepélyesen bevonultunk erre a megszentelt helyre - mondta bevezetőjében a főcelebráns.

Miből ismerjük fel a hely szentségét? – tette fel a kérdést. Abból, hogy tudjuk: nem vagyunk egyedül, körbevesznek, vezetnek és irányítanak bennünket Isten látható és láthatatlan barátai.

Itt és most, ebben a történelmi pillanatban nekünk, Isten gyenge szolgáinak kell vállalnunk azt a hihetetlen feladatot, ami valóban meghalad minden emberi képességet. Hogyan tudjuk ezt megtenni? Hogyan leszünk képesek ezt a feladatot ellátni? Hogyan tudunk helytállni napjaink áldatlannak tűnő kihívásai közepette?

Bűnbánattartásunkban a szentmise kezdetén, azért fohászkodtunk a szentek közösségéhez, hogy imádkozzanak érettünk, Urunkhoz Istenünkhöz… Ilyen módon /is/ mindnyájunkban újraéled a tudat: nem vagyunk egyedül. Nem kell egyedül viselnünk azt, amit valójában nem is tudnánk egyedül elviselni.

Isten szentjeinek közössége megvéd, megtart és hordoz bennünket. Egymást hordozzuk: imáinkban, jóindulatainkban, szeretetünkben, hitünkben és reményünkben. A szentek közösségéhez nemcsak azok a nagy emberek tartoznak, akik előttünk éltek, akiknek a nevét ismerjük. Mi mindannyian, akik az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében megkeresztelkedtünk, akik ma itt Krisztus Testének és Vérének ajándékából részesülünk – egyek vagyunk. Urunk, így akar bennünket önmagához hasonlóvá tenni. Mi mindannyian a Szentek közössége vagyunk. Igen, az Egyház él – ezt a csodát tapasztalhatjuk meg itt és most és azokban a napokban, amikor együtt van itt Isten népe.

Isten szolgájának gyengeségében és halálában éppen ez nyilvánult meg csodálatos módon a szemünk előtt: az Egyház él. Magában hordozza a világ jövőjét, és így mutatja meg mindnyájunknak a jövő felé vezető utat.

Az Egyház, élő valóság. Itt és most megtapasztaljuk azt az örömet, amit a Feltámadott övéinek megígért. Az Egyház, élő – élő, mert Krisztus él, mert Ő valóban feltámadt. Isten szolgájának, Gróf Esterházy Jánosnak az arcán látott fájdalomban Krisztus szenvedésének a misztériumát látjuk, szenvedésében Jézus sebeit érintetjük. De ugyanakkor egészen mély értelemben a Feltámadottat is megérinthetjük. Újból és újból megadatik nekünk, hogy a sötétség rövid ideje után megtapasztalhatjuk, vagy legalább is megsejtjük a megígért örömet, mint a feltámadás gyümölcsét.

Krisztus követése mindenkinek egyéni kihívást jelent. Jézus felszólítása az ember elevenébe talál, függetlenül attól, hogy milyen helyzetben él, vagy éppen hol tart a Jeruzsálembe vezető szimbolikus úton. Lehet, hogy valakinek a saját akaratáról, az önmegvalósítás iránti igényéről, a függetlenségéről kell lemondania. Vagy éppen cinkosságáról, esetleg jól jövedelmező hallgatásáról, netán önelégültségéről. Vagy a biztonság iránti igényéről, az otthonosságról szőtt álmairól. Jó példa erre Isten szolgája, Gróf Esterházy János magatartása.

Életpéldáját és magatartásformáját szemlélve mai történeteinkben is nyitva marad a kérdés: képesek vagyunk-e ekkora áldozatra Isten országáért, mint a gróf? Lehet, hogy nem. Lehet, hogy már csak a vágyunk marad, az álmunk, hogy kövessük Jézust.

Lehet, hogy úgy vagyunk vele, mint az a bűnös szerzetes, aki így szólt a bölcs András abbéhoz: – Atyám, mi lesz velem az Úr dicsőséges és félelmetes napján? Nem engedelmeskedtem apátom parancsainak, nem tartottam meg a regula szabályait, és a monostorból is gyakran elcsatangoltam. Ilyen az én hűségem. – Azon a dicsőséges és félelmetes napon – válaszolta az abbé –, az Úr majd így szól hozzád: – Tudom, nem engedelmeskedtél apátod parancsainak, nem tartottad meg a regula szabályait, és a monostorból is gyakran elcsatangoltál. Ámde a vágyad! A vágyad mindig nálam maradt. Menj be Urad örömébe” (Az atyák mondásai, 579).

Fontosak a vágyak! Ezt szítsuk fel, most is, hogy megtapasztaljuk: akik hisznek, azok valóban nincsenek egyedül.

GB.

FOTÓgléria itt:

Ma 19.7.2019 van, névnapját unnepli Emília, holnap Illés.
Gratulálunk!
Hírek
Akik hisznek, azok nincsenek egyedül…
|
Készítette: romkat.sk
|