Főegyházmegyei papi rekollekció a három szent kassai vértanú emlékére

Gábor Bertalan | 7.9.2020

 

Már hagyománnyá vált, hogy a kassai főegyházmegye papsága a székesegyházban szeptember első hétvégéjén közös papi lelkinapot tart a három szent kassai vértanú emlékére. Az idei szentmise főcelebránsa a főegyházmegyéből származó, Rómában élő Jozef Tomko, bíboros volt, aki a szentmise végén örömét fejezte ki, hogy hajlott kora ellenére újra átélhette a hazai hovatartozás mélységét.

Bernard Bober, érsek-metropolita homíliájában a három szent kassai vértanú életpéldája nyomán az összetartozás és az egység fontosságára utalt. Jelezve ezzel, hogy pl. a koronavírus-járvány előírásai kapcsán kiadott központi utasításokkal ellentétben, egyesek a kézbeáldoztatás szent mivoltát megkérdőjelezve kétségbe vonják a szlovák püspöki konferencia hithűségét. „A három vértanút, a kölcsönös, az egymást megerősítés és az előjárókkal való hitelesen megélt egység eredményeként emelhette 25 éve a szentek sorába II. János Pál Kassán.” – hangsúlyozta.

Az érsek hálatelt szívvel emlékezett és emlékeztetett az egy évvel ezelőtti hálaadó szentmisére, amelyen többek között részt vett Erdő Péter, bíboros, Magyarország prímása is. Másnap emlékszentmisét mutatott be a kassai premontrei templomban és délután Kassa-Bélára látogatott, ahol megáldotta egykori elődje, a Kassa-Bélai születésű Sctitovszky János, bíboros, prímás, esztergomi érsek emléktábláját, amelyet a plébániatemplom falán az egyházközség és az önkormányzat közösen készítetett hálából az utókornak, hogy faluk szülöttje, egykor elsőként kezdeményezte sikeresen a Szentszéknél a három vértanú boldoggá avatását.

FOTÓgaléria itt:

Ma 21.9.2020 van, névnapját unnepli Máté,, holnap Móric.
Gratulálunk!
Hírek
Főegyházmegyei papi rekollekció a három szent kassai vértanú emlékére
|
Készítette: romkat.sk
|