Őrizem a szemedet…

G.B. | 28.10.2020

 

 

2020. október 27-én az egyházi iskolaközpont gimnazista diákjainak Nagy István iskolaigazgató aktív közreműködésével a templomból on-line liturgia volt, amelyen a napi olvasmányok kapcsán többek között arról elmélkedtünk, hogy a  házasság, a család, az engedelmesség iskolája, ahol leginkább arra van szükség, hogy megtanuljunk egymás alárendeltjeiként élni.

 

Pál apostolnak azt a felszólítását, amely a feleségeknek szól – „Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, amint Krisztus is feje az egyháznak” – a férjek szeretik idézni. A folytatás azonban sokuk figyelmét elkerüli: „Ti férjek, szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat! Önmagát adta érte…” (vö. Ef 5,21-33).

 

Vagyis nemcsak a feleségek feladata, hogy alárendelődjenek férjüknek, hanem a férfiaknak is alá kell tudniuk rendelniük önmagukat feleségüknek, mert Krisztus is feláldozta életét, vagyis alárendelte saját akaratát Jegyeséért, az Egyházért. A házastársaknak tehát kölcsönösen egymás alárendeltjeivé kell válniuk, nem pedig megpróbálni uralkodni egymáson. Tehát, nemcsak egymás mellett, nemcsak egymással, de egymásért készek élni.

 

Krisztus megváltó kegyelme ezt az ajándékot és örömet kínálja fel a házastársaknak, hogy mindketten Isten alárendeltjeiként igyekezzenek túltenni egymáson az alárendeltségre való törekvésben. Mivel a szeretet gyöngéd, tapintatos és figyelmes, ezért még az alárendeltség címén sem akar uralkodni, az a fél, aki ügyesebbnek bizonyul, megengedi a másiknak, hogy egyszer-egyszer alárendelt lehessen, vagyis szolgálhasson.

 

Az ilyen életformában akkora erő van, hogy az abszolút jövőt, az örökkévalóságot hordozza magában. Ez az a mustármag a földön, amely égig érő fává nő. Ez az a kovász, amely valóban átjárja az emberiség tésztáját, ez az Isten országának kezdete. Ilyen magatartást tanítani, elsajátítani, megélni és megsejtetni jövőformáló és biztosító lét.

 

Adja Isten, egyszer s mindenkorra felhagyjunk azzal, hogy a Szentírás egy-egy kijelentésével saját kényelmünket, megalkuvásunkat s végső soron a bűn ősi struktúráit akarjuk igazolni.

 

Csak kívánni és remélni szeretnénk, hogy iskolaközpontunk minden tagja komolyan véve a felszólítást, tudatosan törekedjen legkisebbnek és utolsónak lenni, még akkor is, ha ezzel esetleg mások visszaélnek. Gondoljunk Urunkra és Mesterünkre, aki a kereszten érettünk, a mi üdvösségünkért vérét ontotta.

Az ilyen magatartás megélése kapcsán biztosabb lehet a késői együttöregedés szépsége, amint azt Ady Endre, Őrizem a szemed… versüzenete előrevetíti: 

 

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

 

 

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Ma 27.11.2020 van, névnapját unnepli Virgil, holnap Stefánia.
Gratulálunk!
Hírek
Őrizem a szemedet…
|
Készítette: romkat.sk
|
close