A csécsi templom

Attila Zajdek | 9.4.2015

A csécsi templom


A helyi római katolikus plébánia a templommal együtt már 1333-ban létezett. A Rákóczi-féle felkelés idején, 1703-ban azonban a katolikus templom, a plébánia és a többi egyházi vagyon a reformátusok tulajdonába került annak ellenére, hogy a községben mindig a katolikusok voltak többségben. Mivel a katolikusok templom és plébánia nélkül maradtak, ideiglenesen a szepsi plébániához csatolták őket. A helyi katolikusok 1773-as kérelme idején a községben római katolikus plébánia létesült. Kezdetben Horváth Miklós házában tartották a miséket, és csak 1800 táján épült fel a Szent János evangélista nevét viselő római katolikus templom. A 4776 arany forint költségvetésű templom az egyházi alap pénzéből épült fel, amely a II. József által megszüntetett szerzetesrendek vagyonából gyűlt össze. Takarékossági okokból később a templom tervét egyszerűsítették, és 3232 forintért építették fel (a paplak épületével együtt, ami 1261 forintba került). Eredetileg egyhajós építmény volt sokszögű lezárású szentéllyel, az ormos homlokzat fölé épített toronyban két harang függött. A templom homlokzatát féloszlopok és derékszögű ablakok tagolták. Belül a templom falait keresztboltozatok erősítették. 1835-ben a templom földrengés következtében megsérült, 1856-ban, 1880-ban és 1933-ban is felújították, így fokozatosan megváltozhatott a külseje is. 1949 január 25-én a templom máig ismeretlen okból kigyulladt, és az alapokig leégett. Csaknem teljes berendezése megsemmisült. A templomot hamarosan felújították és oldalhajóval bővítették, amely tiszteletben tartja az épület eredeti építészeti jellegét. A régi rész és a hozzáépített rész homlokzatait egyaránt féloszlopok és félköríves befejezésű ablakok tagolják keretekben. A háromszögű csúcsban végződő főhomlokzat fölé torony épült, gúla alakú tető fedi. A templomot 1971-ben, 1992-ben, majd 1994-1995 folyamán is javították, ekkor újraépítették a tornyot. Jelenleg az egyenes mennyezetű régi rész kápolnaként szolgál. A régebbi oltáron Szent János evangélistát ábrázoló olajfestmény van a 19. századból. A hozzáépített rész belső terét beépített féloszlopok tagolják. Az új rész is egyenes mennyezetű, mennyezeti festményeit 1971-ben Berecz László kassai képzőművész festette. A következő jeleneteket ábrázolják: Kiűzetés a Paradicsomból, Angyali jövendölés, Jézus Krisztus születése, A tizenkét éves Krisztus tanít a jeruzsálemi templomban, kétoldalt a 12 apostol portréja. A jelenlegi oltár fölött Be-recz falfestményei láthatók: Jézus Krisztus megkeresztelése, Kálvária, Jézus Krisztus feltámadása. A két mellékoltárt és a főoltárt 1971-ben eltávolították. A templom szentélyében áldozati asztal és szószék van. Ezeket a liturgikus tárgyakat szlovák képzőművész, Alexander Trizuljak professzor Készítette 1979-ben. Az új templomrészben a falon körben a keresztút 14 állomását ábrázoló képek láthatók, illetve egy zarándoklati fakereszt, melyen az 1914, 1937 és 1948 évszámok olvashatók. A régi templomrészt Szent Antal és Szent József szobra díszíti, látható még négy körmeneti zászló, a torony alatt az előtérben pedig Madonnakép, illetve a Keresztre feszítettet ábrázoló festmény van. A lourdes-i barlangot, melyben a lourdes-i Szűz Mária képe van, 1970-ben építették. A toronyban három harang függ, a nagyharangot a helyi r.k. hívek adományaiból 1996-ban Ditrichová Brodek u Prostejov-i cég öntötte, a középső harangot Novotny Antal öntötte Temesvárott 1905-ben, a kis harang pedig 1922-ben készült, a kisgejűci Egry Ferenc munkája.

A következő lelkiatyák szolgáltak a községben:


Balazsovics Bonaventura (1788-1798)
Dobronovszky Béla (1795-1798)
Kanyó József (1798-1805)
Vincze Márton (1805-1811)
Gécsy József (1811-1818)
Molnár Mihály (1822-1824)
Szentmáriay László (1824-1852)
Madácsy István (1852-1855)
Gedeon János (1855-1856)
Róth Mihály (1856-1859)
Vasenszky Ferenc (1859-1860)
Vischan József (1860-1863)
Demko János (1863-1882)
Ignácz János (1882-1900)
Degró Péter (1900-1908)
Rajcsák Elek (1908-1941)
Blasko János (1941-1947)
Sedlák Imrich (1947-1952)
Inczinger György (1952-1974)
Kocsis István (1974-2002)
Susko Mihály (2002-

 

Ma 23.10.2017 van, névnapját unnepli Gyöngyi, holnap Salamon.
Gratulálunk!
Templomok, egyházközségek
A csécsi templom
|
Készítette: romkat.sk
|
close