Püspökszentelés Kassán

Gábor Bertalan | 2.9.2016

 

2016. szeptember 1-jén a kassai Árpád-házi Szent Erzsébet székesegyházban Bernard Bober, kassai érsek-metropolita püspökké szentelte Marek Forgáč, segédpüspököt, c. Seleuciai püspököt, akit Ferenc pápa 2016. június 11-én nevezett ki erre a szolgálatra. A szentelésen a társszentelő Jozef Tomko, bíboros és Mario Giordana, érsek, pozsonyi apostoli nuncius mellett részt vettek Szlovákia római és görög katolikus püspökei, Egerből Ternyák Csaba, érsek, valamint a szentelendő püspök több külföldi barátja Olaszországból, Amerikából és Németországból.

 

Az érsekfőpásztor homíliájában a szentelendő szerénységére és fiatalságára hivatkozva a rábízottak további készséges szolgálatát kérte, külön kiemelve a romák lelkipásztori szolgálatát és a magyar hívek lelki gondozását: „Szeress mindenkit. Ne felejtsd el egyházmegyénk nagy kihívását, a roma közösséget. Szerető szívvel fogadd magadénak a magyar nemzet tagjait is, akikkel ebben térségben egyesít a közös történelem és az igyekezet megerősíteni Európa keresztény gyökereit”.

 

Továbbá a három szent kassai vértanú példája nyomán bátorságra, készségre és elkötelezettségre buzdította az új püspököt, aki köszönő beszédében ígéretet tett, hogy püspöki jelmondata fényében „Dominus prope” - Az Úr közel van, minden tőle telhetőt megtesz minden jogos elvárás teljesítéséért.

 

Érdemese megjegyezni, hogy az új segédpüspök püspöki kinevezési bullájának dátuma – 2016. június 11, ami azonos a Boldog Salkaházi Sára székesegyházban történt keresztelési napjával: 1899. június 11.

 

 

További fényképek:  http://www.ke-arcidieceza.sk/biskupska-vysviacka-mons-marka-forgaca/

Ma 20.5.2018 van, névnapját unnepli Bernát, holnap Konstantin.
Gratulálunk!
Hírek
Püspökszentelés Kassán
|
Készítette: romkat.sk
|