A tornai plébánia híveinek zarándoklata a Szentévben

Gábor Bertalan | 16.9.2016

 

 

2016. szeptember 15-én a Fájdalmas Anya ünnepén Ft. Dr. Juhász Attila, tornai plébános, teológiai tanár és Ft. Drahos Dávid, diakónus a rájuk bízott hívek egy csoportjával szentévi zarándoklatra indult a Szepsi plébánia templomba, amelyet a megyésfőpásztor a jubileumi búcsú elnyerésének helyévé jelölt ki.

 

Megérkezésük után a zarándokok rövid tanításban részesültek a teljes búcsút illetően, majd bevonulva a Jubileumi Kapun a diakónus vezetésével Szentségimádást végeztek, mialatt a hívek a bűnbánat szentségéhez járulhattak, amit koncelebrált szentmise követett Gábor Bertalan esperes plébános vezetésével.

 

A zarándoklat különleges jel a Szentévben – írja a Szentatya az Irgalmasság arca kezdetű bullájában - mert azt az utat jelképezi, amelyet minden ember végigjár az élete során. Az élet zarándoklat, az ember pedig viator, vagyis zarándok, aki a kívánt cél elérése érdekében egyfajta utat tesz meg. Ahhoz, hogy valaki – Rómában vagy bárhol a világon – elérkezzék a Szent Kapuhoz, erejéhez mérten végig kell járnia egy zarándokutat. Ez a tényleges jele annak, hogy az irgalmasság is egy olyan elérendő cél, amely erőfeszítést és áldozathozatalt kíván.

 

A zarándoklat jó alkalom arra, hogy megtérésre késztesse az embert, aki a Szent Kapun áthaladva megengedi, hogy átölelje őt Isten irgalmassága, és elkötelezze magát az irgalmasság gyakorlására, miként az Atya is irgalmas.

Egy-egy zarándoklat nagyon jó alkalom és lehetőség arra is, hogy az ember tanulgasson munkálkodni a találkozás kultúrájának megteremtésén, amely képes legyőzni a közönyt. Erre buzdított nemrég egyik reggeli szentmiséjének homíliájában Ferenc pápa is, amelyet a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában mondott. A Szentatya az Isten és népe közötti találkozásról beszélt, óva intve ezzel őket azoktól a rossz szokásoktól, amelyek a családban is elvonják a figyelmet a másiktól.

Az emberek gyakran összefutnak anélkül, hogy valóban találkoznának egymással. Mindenki csak saját magára gondol; lát, de nem néz; hall, de nem hallgatja meg a másikat – állapította meg a pápa. A találkozás azonban valami egészen más. Az igazi találkozás az, amiről az evangéliumi szakaszok többször is beszámolnak.

Az evangéliumban pl. azt olvassuk, hogy az „Úrnak megesett rajta a szíve” (Mt 9,36; Mt 14,14; Mk 6,34). Ez az együttérzés nem ugyanaz, mint amit mi élünk át, amikor például az utcán valami szomorú dolgot látunk és sajnálkozunk fölötte. Jézus nem megy el a bajban levő mellett, hanem megesik rajta a szíve. Odalép az asszonyhoz, valóban találkozik vele és aztán csodát tesz.

Ebből nemcsak a gyengédséget látjuk, hanem a találkozás „termékenységét” is. Minden találkozás termékeny. Minden találkozás helyére teszi az embereket és a dolgokat. Mi hozzászoktunk a közöny kultúrájához, ezért dolgoznunk kell, kérnünk kell a kegyelmet, hogy a termékeny találkozás kultúráját építsük, amely visszaadja Isten gyermekeinek a méltóságát, az élők méltóságát. Mi hozzá vagyunk szokva a közönyhöz, amikor látjuk a világ csapásait: „Hát, sajnos, szegény emberek, mennyit szenvednek” - mondjuk, aztán megyünk tovább.

Vagyis nem elég látni, nézni kell. Mert, ha nem állunk meg és nem nézünk oda, ha nem érintjük meg az illetőt, ha nem beszélünk vele, akkor nem jöhet létre valódi találkozás és nem segíthetünk megteremteni a találkozás kultúráját.

Mindnyájunknak szüksége van az Úr Jézus példájára. Szükségünk van az egymással való igazi találkozásra. Családi körben, az étkezéseknél hányszor tévézünk, vagy üzengetünk egymásnak a mobilon. A családtagok közömbösek az együttlét iránt. Gyakran már magában a családban, a társadalom magjában sincs találkozás.

A Fájdalmas Anya példája nagyon jól szemlélteti a találkozás kultúrájának mibenlétét. A szentmisében a zarándokok ezért is fohászkodtak, hogy Jézust és Máriát követve dolgozzanak a találkozás kultúrájának az építésén. Ne csak lássanak, hanem nézzenek is. Ne csak halljanak, de hallgassanak is meg másokat. Ne csak keresztezzék egymás útját, hanem álljanak is meg. Ne csupán annyit mondjanak: sajnálom szegényeket, hanem essen meg rajtuk a szívük. Legyen bátorságuk, akaratuk és készségük hozzájuk lépni, megérinteni őket és mondani nekik valamit a szív nyelvén, ami abban a pillanatban éppen az eszükbe jut. Talán csak annyit: Ne sírj! Így adva nekik egy csepp életet.

A zarándokok a szentmise után Makrancra folytatták útjukat, ahol az első szent magyar család ereklyéi előtt tisztelegtek, majd Bodollóra zarándokoltak, ahol megtekintették a templom legújabb ékességét, a szárnyas-oltárt.

A lelki találkozó kenyéráldással zárult.  Vándorok vagyunk. Az élet örök búcsúzás, írta volt Mécs László. Célba kell jutnunk. Esténként haza. Életutunk végén – az örök hazába. A megáldott kenyér segítse e célok elérését. Adjon fizikai erőt és közvetítsen égi erőt – mondta a záró áldás előtt az esperes plébános – hogy egyre hitelesebben éljük a találkozás kultúráját. 

       

Ma 27.5.2018 van, névnapját unnepli Hella, holnap Emil.
Gratulálunk!
Hírek
A tornai plébánia híveinek zarándoklata a Szentévben
|
Készítette: romkat.sk
|
close