Urunk, Jézus Krisztus Megjelenésének ünnepén, régebbi nevén, Vízkeresztkor, egyházunk vizet szentel. Az emberré lett Isten megjelenésével nemcsak láthatóvá lett a második isteni személy, de megtapasztalhatóvá vált az ő hatalma, ereje és emberszeretete. Eljövetele ugyanis áldás lett a világ számára. Jel, amelynek ellentmondanak.
Napjainkban a Jézus Krisztusba vetetett hit hiányában egyre jobban terjed a babona, a kuruzslás, az ártás, a rontás, a sátáni gonoszság. Ezért az Egyház a szentháromságú egy Isten nevében vizet szentel, azt kérve, hogy Isten hatalma űzze el a gonoszlelkeket, tartsa távol a betegségeket és hordozza magában az isteni kegyelem hatékony erejét. A hívek házában, vagy bármely helyen akármit is érint, vagy meghint ennek a víznek cseppje, az legyen egészen tisztává és minden ártó hatalomtól mentessé. Ne üthessen ott tanyát a gonoszlélek, ne verjen gyökeret a rontás szelleme. Szűnjék meg a belopakodó Sátán minden cselszövése. A víznek hintése által távozzék onnét és szűnjék meg minden titkos kór, ami a ház lakóinak épségét vagy nyugalmát veszélyezteti.
A szentelmények (latinul - sacramentalia): az egyház által alapított szent jelek, amelyek a szentségekhez hasonló módon lelki hatást jeleznek és érnek el az egyház könyörgése folytán.
A szentségek (latinul – sacramenta) és a szentelmények fogalmát a 10–11. század óta különböztetik meg, ekkor alakult ki ugyanis a teológiában a szentségekről szóló tanítás. Azelőtt a szent cselekményeket (szentelmények és szentségek) kiszolgáltatását egyaránt úgy kezelték, mint misztériumokat, amelyek hozzátartoznak az egyház életéhez. A 11. századtól a hét szentséget azon az alapon különböztették meg a többi szent cselekménytől, hogy a szentségeket Krisztus rendelte, és az ő akaratából közlik is a jelzett kegyelmet. Vagyis a szentségek közlik azt, amit jeleznek, míg a szentelmények felkészítenek a kegyelmek hatékony vételére.
A szentelmények az élet bizonyos körülményeit szentelik meg, előkészítik az embereket a szentségek sajátos hatásának befogadására. Nem úgy adják a Szentlélek kegyelmét, mint a szentségek, hanem az egyház imádságának segítségével előkészítik a lelket a kegyelem befogadására, és segítenek azzal együttműködni.
A szentelmények hatékonyságát legjobban úgy jellemezhetjük, hogy a cselekvő egyház közvetíti a kegyelmet (ex opere operantis ecclesiae). Hatásukat a közös ima, az egyház imádságának erejéből fejtik ki (részesülve abban az előnyben, ami a közös imát a magánimával szemben megilleti). Ez az egyháziasság a jelszerűséggel együtt kiemeli a szentelményeket a puszta kérő imádságok sorából, és külön helyet, értéket és sajátos funkciót ad nekik.
A szentelmények egy adott kor vagy terület keresztény népe kultúrájának, történetének és sajátos szükségleteit elégíti ki a helyi egyházi vezetés döntése szerint.
A szentelmények imádságból, a kereszt jeléből vagy más jelekből állnak. Mindig tartalmaznak imádságot, amit gyakran meghatározott jel kísér (kézrátétel, kereszt jele, meghintés szenteltvízzel, ördögűzés).
A szentelmények között jelentős helyet foglalnak el az áldások és a különféle szentelések: almaszentelés, balázsáldás, ételszentelés, gyümölcsszentelés, házszentelés, kenyérszentelés, Szent János áldása (borszentelés). Újabban szokásba jött a modern életvitel ébresztette igények hatására az autók, motorok, sőt nyugaton már a hobbiállatok megáldása is.
A szentelmények kiszolgáltatása, végzése a megkereszteltek papságának (általános papság) illetékességi körébe tartoznak, vagyis minden megkeresztelt arra hivatott, hogy „áldás” legyen (vö. Ter 12,1) és áldást adjon (vö. Lk 6,28; Róm 12,14; 1Pt 3,9). Ezért laikusok is adhatnak bizonyos áldásokat (vö. SC 79; CIC 1168); de egy áldás minél inkább érinti az egyházat és a szentségi életet, annál inkább fönn van tartva a szentségi papság fokozatában részesült szolgájának: a püspököknek, a papoknak, vagy a diakónusoknak.
A szentelmények a népi vallásosság sajátos és alapvető rétegét alkotják, amelyek mintegy összekötő szálat jelentenek a keresztény hitélet és a népi vallásgyakorlat között, s melyek egyes naptári ünnepekhez, egyházi szertartásokhoz kapcsolódva az ünnep legfőbb tartalmát, kézzelfogható bizonyosságát jelentik.
Bár egyes tudósszakértők a szentelményeket mágikus cselekményeknek tartják, a nép körében ezek olyan szent eszközök (szenteltvíz, barka, gyertya, Szent János-napi bor, Bertalan-napi vaj és más szentelt ételek, tömjén stb.), amelyeknek szenteléssel vagy áldással nyert óvó, elhárító, serkentő hatása számukra mindennapos tapasztalati tény.
Népi szentelmény jellege van a búcsúba elvitt, ott megáldott vagy a kegytárgyhoz érintett tárgyaknak (érintőzés). Erdélyi adatok szerint a búcsúba vitt csengettyűvel szívbajos beteg hathatósan gyógyítható. Hasonló szerepük volt az úrnapi „sátorból” származó füveknek, virágoknak is.
Kétségtelen, hogy a szentelmények esetében keveredhet a babona Isten különleges kegyelmi segítségével. Egy azonban kétségtelenül tagadhatatlan, hogy amikor egy megszállott ember felett elhangzik az ördögűző ima, és megtörténik a szenteltvízzel való hintés, a beteg szemmel láthatóan megnyugszik és szabaddá válik a gonoszság fogságából.
Ezért a szentelmények kegyelmi hatásáról könnyelműen ne ítélkezzünk, de ne is tartsuk varázseszköznek.
Ne felejtsük: A szentelmények az élet bizonyos körülményeit szentelik meg, előkészítik az embereket a szentségek sajátos hatásának befogadására.
A házszentelés is ezt szolgálja: az egyház szolgájának imája és liturgikus cselekedete által előkészíti a ház lakóit további kegyelmek hatékony befogadásra.
A mellékelt képek a vízszentelésről és a hívek megáldásáról készült.
| |
Időjárás | Mária Rádió | Egyházi iskolaközpont | ||
 |
 |
){kind=link}