Együttgondolkodás az élet fontos dolgairól

Gábor Bertalan | 24.1.2017

 

2017. január 24-én Mons. Pásztor Zoltán, püspöki helynök kíséretében előadást tartott a Boldog Salkaházi Sára egyházi intézmény felsőbb osztályos tanulóinak Kercza Asztrik ferences páter.

A lelki találkozó kezdetén ünnepélyes gyertyagyújtással egybekötött imádság hangzott el a veronai autóbusz baleset elhunyt és élő áldozataiért, a sérültek mihamarabbi gyógyulásáért, a szülők, a rokonok, a tanárok és az osztálytársak lelki megerősödéséért.

Kétségtelen, hogy egy ilyen esemény minden jóérzésű embert megrendít. Méltó és igazságos ilyenkor imára kulcsolni a kezet, hogy azok a szülők, akik elveszítették gyermeküket, megkapjanak minden segítséget és így gyászukat erős lélekkel tudják elviselni, és el tudják fogadni azt, amit Szent Pál apostol úgy fogalmaz meg, hogy „Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14,7-8).

A hitetlen embernek ez bizonyára nehezebb, de az ilyen és hasonló eset minden emberben felébreszt egy fajta ősbizalmat Istenbe és az örök életbe. Amikor ugyanis életünkben drámai körülményekkel kell szembesülnünk, könnyebben tudunk Istenbe és egymásba kapaszkodni. Ha valaki ilyenkor őszintén Istenhez fordul segítségért, az biztosan meg is kapja azt.

Jó lenne, ha az ilyen tragédia nagyobb felelősségérzésre figyelmeztetne mindnyájunkat. Ki ne látná? Egy ilyen és hasonló kirándulás megszervezése, vagy a sofőrök szolgálata nagy felelősséggel jár. Nagyon körültekintően kell cselekedni.

Adja Isten, hogy ezt minél többen megértsék. Különösen azért, mivel az autópályákon és a közutakon sokszor nagyon agresszív, felelőtlen viselkedést lehet tapasztalni, ami könnyen válhat végzetessé.

Az egybegyűltek azért is imádkoztak, hogy ez a tragédia mindenkit elgondolkodtasson és megerősítsen a felelősségérzetben.

A közös imádság és a tragédia jó alap volt a fiatalok felelősségteljes fiatalos életvitele megélésének elmélyítésre. Asztrik atya, tapasztalt lelki vezetőként, hol nyíltan, hol burkoltan, de nagyon közérthetően beszélt a fiatalos életvitel buktatóiról és áldásáról.

Reméljük, hogy az előadássorozat a jövőben folyatódik. Sőt, rendszeressé válik, hogy diákjaink a fiatalság útvesztőit, buktatóit és akadályait sikeresen legyőzzék, és a kísértéseit kikerüljék.

A veronai autóbusz tragédia elhunyt és életben maradt áldozataiért hétfőn reggel az iskolában volt megemlékezés, este a Mária Rádió élő közvetítésében, szentmise volt a Szepsi plébániatemplomban.

       

Ma 21.1.2018 van, névnapját unnepli Ágnes, holnap Vince.
Gratulálunk!
Hírek
Együttgondolkodás az élet fontos dolgairól
|
Készítette: romkat.sk
|
close