Nagypéntek

admin | 14.4.2017

A szertartás kezdetén Simko Ilona, a Mária Rádió önkéntese, így vezette be az ünnepi liturgiát:

 

Kedves Hívek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük kedves mindnyájukat, úgy itt a templomban, mint a szomszédos Idősek Otthonában, valamint azokat, akik a világhálón követik istentiszteletünket.

 

Nagypénteken az Anyaszentegyház nem mutat be szentmisét, hanem ősi liturgiával ünnepel. A szertartásnak 3 része van: 1. az igeliturgia, 2. a hódolat a szent kereszt előtt, 3. a szentáldozás. Ma van az a nap, amikor csupán a szertartások keretében lehet szentáldozáshoz járulni, kivéve a súlyos betegeket, akik a nap bármelyik órájában megáldoztathatók.

 

A papság az oltár elé érve - arcra borul. Isten népe letérdel. Jelezve ezzel a mélységes hálát az Atyának, hogy Egyszülött Fiát - Üdvözítőnkül és Megváltónkul - nekünk adta. Kell, hogy arcra boruljunk Istenünk és Urunk előtt, mert Jézusunk - áldott szavaiért és tetteiért – sokszor csak gyalázkodást és káromlást kapott tőlünk. Csodáiért ostorcsapásokat. Alázatáért – fejére: töviskoronát.

 

Arcra borulunk Istenünk és Urunk előtt, mert Jézusunk mindezt zúgolódás nélkül vállalta. Szeretetből. Az Atya iránti engedelmességből.

 

A szertartás egy Könyörgéssel veszi kezdetét. Mialatt a papság a segédkezőkkel az oltárhoz vonul - mindnyájan állni fogunk. Előbb azonban hallgassuk meg Jeremiás próféta siralmait Bodnár Attila mérnök úr éneklésében.

 

A papság az oltárhoz vonult, ahol arcra borult, a papi könyörgés után elhangzott az Olvasmány – a zsoltár – a Szent Lecke – evangélium előtti vers, majd a VOX COLLUMBELLAE vegyes kar jóvoltából – Bodnár Attila karnagyúr vezetésével – meghallgattuk Urunk, Jézus Krisztus szenvedésének történetét.  

 

A Passió és a Homília után az egyetemes könyörgések következtek. Ma az Anyaszentegyház ismét tíz szándékra imádkozott. Összefoglalva világunk kívánalmát, kérését. A könyörgések első része alatt ültünk. A pap felhívására: Boruljunk térdre – letérdelünk – majd a kántor válaszára – Keljetek fel felálltunk és állva maradtunk az egyes könyörgés befejezéséig.

 

A 10 könyörgést követően a Nagypénteki liturgiánk II. része következett: Hódolat a szent kereszt előtt. Lelkipásztorunk a segédkezőkkel a mellékoltárhoz vonult. Kezébe vette a lepellel letakart keresztet. A főoltárhoz vonulva, háromszor megállt. Mindig többet mutatva a leleplezett keresztből. A kereszt fokozatos ünnepélyes leleplezése a Vox Columbellae vegyes kar kíséretében történt.

 

Hódolat következett a Szent Kereszt előtt. Előbb lelkipásztorunk, majd a segédkezők. Térdet hajtottak és megcsókolták a keresztet. Isten népe közben a 74-es számú énekünk első két versszakát énekli: 74. Ó, szent Kereszt áldott fája.... Az ének befejeztével lelkipásztorunk kezébe vette a keresztet, Isten népe közösen hódolt a Szent Kereszt előtt, közben a Vox columbellae a 61-es számú énekünket énekelte több szólamban. A hódolattal a szokásos feltételek mellett teljes búcsú volt nyerhető.

 

    Amint az köztudott, mindazok, akik ma szentáldozáshoz járultak, és részt vettek a kereszthódolatban, s igyekeztek a szándékos bocsánatos bűnöktől is óvakodni, valamint elmondtak a Szentatya szándékára 1 Miatyánkot és 1 Üdvözlégy Máriát – teljes búcsút nyerhettek.  

 

    Majd a szertartásunk harmadik része következett: a szentáldozás. Lelkipásztorunk a segédkezőkkel az Oltáriszentséget az őrzés helyéről áthozta az oltárra. Közösen elimádkoztuk a Miatyánkot, majd méltatlanságunk megvallása után, a szokott módon a szentáldozáshoz járultunk. A Szűz Anya és Szent János lelkületével közeledtünk Krisztushoz. Eszünkbe juttatva, hogy valahányszor e Kenyeret esszük, halálát hirdetjük, amíg el nem jön. Krisztus a bűneinkért halt meg, milyen jó lenne, ha mi is meghalnánk a bűnnek és Krisztus erejéből és erejével – Őáltala, Ővele és Őbenne – egy jobb életet kezdenénk.

 

 

A szentáldozás után mielőtt lelkipásztorunk könyörgő áldásban részesítette volna Isten népét, köszönet hangzott el, hogy ezt az estét is együtt tölthettük. Különös köszönet a Dalárdának a virágvasárnapi és Vox columbellae vegyes karnak a mai Passió szép énekléséért. Természetesen köszönet illet mindenkit, akik bármilyen módon segítettek a liturgia méltó megünneplésében. Nem feledve mindazoknak a segítségét sem, akik részt vettek a templom és környéke takarításában, a Szentsír és az oltárok díszítésében.

 

A szertartás végeztével – a helyi hagyományokhoz híven - ünnepélyesen elhelyeztük az Oltáriszentséget a Szentsírba, ahol közös és egyéni imát végezhettünk, valamint kifejezhettük hódolatunkat is. Ma ünnepélyesen megkezdtük a kilencedet az Isteni irgalmasság tiszteletére.

 

Nagyszombaton – reggel 8:00 órától este hétig lesz látogatható a Szentsír. A szertartás este félnyolckor kezdődik. A szertartáshoz, ha lehet, ne gyertyát, de mécsest hozzunk magunkkal.

 

Amint azt már hirdettük, este 8:00 órai kezdettel Makrancon, a falun keresztül keresztúti ájtatosság lesz. Gyülekező a templomnál. Itt a templomban a káplán úr vezetésével csendes Szentségimádás lesz éjfélig.

 

A szertartás végén lelkipásztorunk elbocsátó áldókönyörgést mondott, tömjént tett a füstölőbe, megtömjénezte az Oltáriszentséget majd azt a kezébe véve, a segédkezők kíséretében elindult a Szentsírba. Isten népe közben a Gyászba borult Isten csillagvára…című, a 67. B. éneket énekelte. Az ének alatt a papság a segédkezőkkel elhelyezte az Oltáriszentséget a Szentsírban, ahol megkezdtük az Isteni Irgalmasság kilencedét. Az ima után a papság visszavonult a sekrestyébe. Isten népe is csöndben eltávozott.

 

 

 

 

 

 

 

 

A Szentsírnál

 

Szent Fausztina Naplójában a következők olvashatók [332]: Ezt a kilencedet Jézus íratta le velem, s azt parancsolta, hogy az Irgalmasság ünnepe előtt mondjam el. Nagypénteken kell elkezdeni.

 

,,Azt kívánom, hogy e kilenc napon keresztül vezesd irgalmam forrásához a lelkeket, hogy erőt, enyhülést és mindenféle kegyelmet merítsenek belőle, amire szükségük van az élet küzdelmeihez, főleg pedig a halál óráján. Mindennap a lelkek más-más csoportját vezeted majd a Szívemhez, hogy irgalmam tengerébe merítsd őket. S én bevezetem őket Atyám házába. Ez lesz feladatod most és a jövendő életben. Egy lélektől sem tagadok meg semmit, akiket irgalmam forrásához vezetsz. Atyámat mindennap fogod kérni, hogy keserves kínszenvedésemre való tekintettel adja kegyelmeit ezeknek a lelkeknek.”

 

Én erre ezt válaszoltam: „Jézusom, nem tudom, hogyan kell tartanom ezt a kilencedet, s mely lelkeket kell először is legirgalmasabb Szívedhez vezetnem?” -- Jézus azt mondta, hogy mindennap meg fogja mondani, mely lelkeket kell aznap Szívéhez vezetnem.

 

1210   Első nap

 

,,Ma az egész emberiséget vezesd hozzám, főleg a bűnösöket, s merítsd őket irgalmam tengerébe. Így megvigasztalsz keserves szomorúságomban, melyet a lelkek vesztén érzek.”

 

1211   Legirgalmasabb Jézus, aki könyörületes vagy irántunk, és megbocsátasz nekünk, ne nézd bűneinket, hanem bizalmunkat, (58) amellyel végtelen jóságodhoz járulunk. Végy fel bennünket legirgalmasabb Szíved hajlékába, s tarts örökké ott minket. Könyörgünk Hozzád szereteted által, amely az Atyával és a Szentlélekkel köt össze Téged.

 

          Ó, Isten irgalmának mindenhatósága,

            A bűnös ember egyetlen mentsvára,

            Te az irgalom és könyörület tengere vagy,

            Ki alázattal kér, megsegíted azt.

            Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb Szíve oltalmaz. Az Ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát dicsérjük mindörökké. Ámen.

 

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Ámen.

 

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között,  és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus.

Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért,

         most és halálunk óráján. Ámen.

 

HISZEK EGY ISTENBEN, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban;
aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától szenvedett Poncius Pilátus alatt;
megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül; fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben. Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát; a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

 

            Nagy szemekre: „Örök Atya! Felajánlom Neked szeretett Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak testét és vérét, lelkét és istenségét engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.'

 

            Kis szemekre: „Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak!

 

            Befejezésre (háromszor): „Szent Isten, szent, erős Isten, szent, halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk és az egész világnak!

 

Könyörögjünk!
Isten, akinek irgalma végtelen, és akinek részvétkincsei kimeríthetetlenek, nézz ránk kegyesen, és növeld bennünk irgalmadat úgy, hogy még a legnagyobb megpróbáltatásokban se essünk soha kétségbe, hanem bizalommal mindig a te Szent Akaratodhoz igazodjunk, amely maga az irgalom. A mi Urunk Jézus Krisztus, az Irgalom Királya által, aki veled és a Szentlélekkel együtt mindörökké irgalmas.

 

 

 

Képgaléria itt:

 

Videófelvétel itt

 

Ma 21.2.2018 van, névnapját unnepli Eleonóra, holnap Gerzson.
Gratulálunk!
Hírek
Nagypéntek
|
Készítette: romkat.sk
|
close