Elsőáldozás – Anyák napján

Gábor Bertalan | 6.5.2018

 

 

2018. május 6.-án magyar nyelvű elsőáldozás volt Szepsiben és Makrancon. A gyermekek előzőnap délután a bűnbánat szentségében részesültek. A bűnbánattartás bensőséges mozzanata volt a gyermekek hálacselekedete: kézcsókja a szülőknek azért, hogy a testben és lélekben tisztává tették őket, és a leírt és a bevallott bűnök elégetése a kereszt tövében.

 

Az elsőáldozók a szentmisére ünnepélyesen vonultak be szüleik, valamint az iskola igazgatósága és tantestülete kíséretében.

 

A szentmise köszönetnyilvánítással zárult. A virágcsokrok és a szép szó mellé emlékképek kerültek átadásra. A hagyományokhoz híven nemcsak a gyerekek, de az iskolaközpont igazgatója, helyettesei és a gyermekek tanítónői is kaptak emlékképet.

 

Délután a Salkaházi Sára Iskolaközpont óvodásai és alsó tagozatos diákjai a helyi kultúrházban színvonalas anyák napi műsort adtak, ami mintegy tetézve beteljesítette mindazt, amit szavakkal szinte lehetetlen kimondani.

 

Köszönet és hála mindenkinek, aki testben és lélekben ünneplőbe öltöztette gyermekeinket, általuk és bennük a hozzátartozókat. Köszönet és hála, hogy ismét elkötelezett vággyal vágyakoztunk teljesíteni az Úr Jézus tanítását: Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket (Jn 15,12).

 

Elsőáldozás:

FOTÓgaléria itt

VIDEÓ

 

Anyák napja:

FOTÓgaléria itt:

Ma 21.5.2018 van, névnapját unnepli Konstantin, holnap Júlia, Rita.
Gratulálunk!
Hírek
Elsőáldozás – Anyák napján
|
Készítette: romkat.sk
|