A Nemzeti Összetartozás Napja - 2018

Gábor Bertalan | 3.6.2018

 

A Via Nova ICs és az MKP Szepsi alapszervezete 2018. június 3-án rendezte meg városunkban a Nemzeti Összetartozás Napját.

 

 

 

 

Iván Tamás megnyitója és Gergely Papp Adrianna ünnepi beszéd után ökumenikus istentisztelet volt. Római katolikus részről előbb Ferencz Attila, hittanár Fekete Istvánt idézve elmélkedett, majd Gábor Bertalan, esperes-plébános II. Rákóczi Ferenc imáját aktualizálta a mára.

Az ima nálam nagyon régen kezdődött – emlékszik az író. Szinte emlékeim legelején. Ülök az ágyban és egy pár száraz, öreg kéz - a nagyanyámé - összefogja az enyéimet és ezt mondta: 

–        Kisfiam…mondd utánam…  És én mondtam utána az imát.

Emlékszem: simogatott az ágy puhasága, az est zsongított, az álom a szemem körül járt, de azért mondtam az imát… Gyönge gyermeki képzeletemmel Istenhez emeltem a lelkemet.  

Később – a diákévek kamaszos rohanásában - az imát - a templom jelentette, ahol elcsitultak a zűrzavaros vágyak, ahol lassúra váltak a lépések, ahol tompán koppantak a szentelt kövek, ahol az oltár előtt lobogó örökmécses mindig megmelegítette - ha kinyújtottam feléje - didergő szívemet. Ekkor már nem könyvből imádkoztam és nem is a régi kis imádságokat mondtam. Kivilágosodó értelmem ugyanis olyan szavakat keresett, amelyek újak, szépek voltak, mert csak az én örömömet, az én bánatomat, az én kérésemet vitték az Örökkévaló elé.  

Aztán jött a nagy világégés, amikor a kürtök rivalgása s a térdre hulló, harctérre induló századok halálos csendje mélyen megrendített, mert szinte érezni lehetett az elhagyott otthonok felé szálló gondolatokat, az aggódást, a szeretetet. Hallottam az igazi imát, ami hangtalanul szárnyalt a halálba induló férfiak lelkéből.  

Ó, milyen kicsik és mégis mennyire férfiak voltak azok a katonák, akik otthon a kaszárnyákban még káromkodva ébredtek és káromkodva feküdtek, de most a harctérre indulva döbbentek rá, hogy az igazi kiállás a hitben, a vérben, a fájdalomban, a betegségben - az egyetlen és igazi, valódi férfiasság.  

Aztán jött a zuhanás Trianon halálos völgyébe. Jött a megalázás, a szégyen, az elesettség, a szegénység, a járvány és jöttek az imák. A nemzet ismét megtanult, igazán imádkozni. Trianon után már a férfiak sem szégyelltek: egy-egy „szóra” – befordulni a templomba.

A férfiak, akik többnyire megjárták a harctereket, ismét meg tanultak imádkozni és meg tanulták, hogy az egyetlen helyes és jó félelem, nem a halálfélelem, de az istenfélelem. Megtanulták, hogy amilyen mértékben a nemzet az imádságban Isten felé fordul, olyan mértékben emelkedünk ki a halálra ítéltség posványából.  

Trianon óta mi csendesebbek, a győztesek páholyai hangosabbak lettek. Ők fennhéjázókká, mi alázatosokká. Megértettük, hogy az alázatosságnál nincsen nagyobb magasság a világon. A nagy, szent pillanatokban ugyanis mindig az ima volt, van és lesz velünk, mellettünk, és értünk. A nagy örömökben, sírásokban, csendben és viharokban: az ima, az ima, az ima… az imádság! „Az ember akkor a legnagyobb, amikor térdel”.

Igaz, manapság egyre több helyen halljuk, olvassuk, hogy sokan a lencsefőzeléket, a töltött káposztát, a karórát, a kirándulást, vagy a táncot imádják. Préda lett az ima szavunk, amelyet hajdani őseink így sohasem értettek és értelmeztek.

Ma, mindenki mindent „imád”: a lovát, a szeretőjét, a nyakkendőjét... Megszentségtelenítettük ezt a szót, az emberi lélek néma himnuszát, a tisztaság, a kérés, a vigasz, a félelem, az istenkeresés egyetlen, utolsó felkiáltását. 

Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, ne szórd lelked aranyát, nyelved és lelked szépségét a rombolás disznai elé, ne imádj semmit, és senkit - csak az Istent!

Csak az Istent! Előre ugyanis nem tudjuk, hogy milyen idők jönnek, ezért ne felejtsük: nincs az a vihar, amely elpusztíthatna minket, ha az imádságban, az imádság által megengedjük, hogy velünk legyen az Isten. Mert ha Isten velünk – ki ellenünk?

Az esperes-plébános imája II. Rákóczi Ferenc gondolatai alapján:

 

 

Urunk és Istenünk!

Hozzád jöttünk, lélekben eléd borulunk,

aki az igazság kútfeje és a kegyelem kimeríthetetlen forrása vagy.

Hozzád jöttünk, aki parancsolataidról megfeledkezett népedet

néhanapján a szolgaság jármával sújtod, hogy megtörvén gőgjét,

a büntetésben igazságot adj neki, a megbocsátásban újbóli kegyelmet.

 Bevalljuk Urunk őseink nyughatatlanságát,

beismerjük mindennapi vétkeinket,

amelyekkel ellened és egymás ellen támadtunk.

Valóban megérdemeltük ostorodat.


Rászolgáltunk, Urunk, hogy nemzetünk dicsősége elenyésszék,

s gyermekeink idegen népek járma alatt görnyedjenek.

Megérdemeltük, hogy magvunk szakadván,

eredetünk emlékezete és nemzetünk neve feledésbe merüljön,

mivel elhajoltunk tőled, Istenünktől és Urunktól.


Mindezért, Urunk, halld meg a nyomorúság örvényébe hullott népednek sóhaját,

hallgasd meg a szegények, az özvegyek és árvák Hozzád felsíró jajkiáltását.

Tekints a bűnhődésre kész ártatlanok kiontott vérére,

s ne feledkezzél meg irgalmasságod cselekedeteiről,

amelyekkel hajdan olyan kegyesen árasztottad el a szolgaságban sínylődő

választott népedet.

 

Urunk, ha lelkünkben lángra lobbantod felszabadulásunk vágyának tüzét,

vezéreld cselekedeteinket, erősítsd meg karunkat, tökéletesítsd lelki fegyvereinket,

hogy egyesült erővel szolgálhassuk kegyes akaratodat.

 

Adj, Urunk, azoknak, akiket vezéreinkül rendeltél, hivatásukban bölcsességet,

a balsorsban bátorságot, a szerencsében mérsékletet,

hogy végzéseid útján haladjanak.


Urunk, Te jelöld ki táboraink határát,

vedd körül irgalmasságod köntösével,

óvd meg az ellenség cselvetéseitől,

űzd el az álmot a virrasztók szeméről,

nehogy készületlennek találtassanak.

 

A Te angyalod legyen őrzőnk és vezetőnk a lelki csatában,

aki szétszórja a Sátán lövedékeit,

s amint száraz lábbal átvitte Izrael fiait a tengeren,

úgy vezessen át bennünket is sértetlenül ellenségeink tömegén.


Add, végül, Urunk, legkedvesebb Atyánk, hogy felvétetvén Fiad egyházába,

rendelésed útjáról le ne térjünk, hanem igazságtételeid őreivé legyünk.

Utunk nyugalomban és békességben Tehozzád vezessen,

aki végtelen kegyelmednél fogva azt akartad,

hogy kiszabaduljunk a szolgaságból és megváltassunk,
a mi Urunk, Jézus Krisztus által,

aki a Szentháromságban veled él és uralkodik, mindörökkön-örökké. Ámen.

Az emlékezés alatt városunk mindkét templomában megkondultak a harangok az élőkért és a holtakért, az egészért és a megcsonkítottért.

 

Emlékeztünk és emlékeztettünk, hogy a történelem Ura századokon keresztül köztünk is láthatta a zászlói alatt felsorakozott, hazát védők seregét, a falakat emelő kezeket, az éjjel – nappal: csikorgó teleken és pünkösdi napsütésben életet esdeklők sokaságát…

 

Emlékeztünk és emlékeztettünk, hogy ezen a tájon is minden falba épített kő, minden harangban megkonduló rézrög, minden gyermekszájban anyanyelvén megszólaló ige, ima és vers, arcunk verejtékének és emberségünk kitartó állhatatosságának a gyümölcse…

 

Adja Isten, hogy emlékezésünk és emlékeztetésünk ne legyen hiábavaló.

 

Ma 18.6.2018 van, névnapját unnepli Levente, holnap Gyárfás.
Gratulálunk!
Hírek
A Nemzeti Összetartozás Napja - 2018
|
Készítette: romkat.sk
|
close