A felvidéki katolikus iskolák országos tanévzárója

Gábor Bertalan | 28.6.2018

 

 

2018. június 27-én, Ipolyságon tartotta második országos tanévzáróját a szlovákiai katolikus iskolák szövetsége. Az elsőt tavaly rendezték Komáromban, a következőt Szepsiben tervezik.

 

Szlovákiában jelenleg 9 magyar tanítású katolikus iskola működik: Dunaszerdahelyen, Gútán, Ipolyhídvégen, Ipolyságon, Komáromban, Óváron, Paláston, Szádudvarnokon és Szepsiben.

 

Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelynek főcelebránsa Parák József, besztercebányai püspöki helynök volt, akivel együtt misézett Kiss Róbert nagyszombati püspöki helynök, Hlédik László ipolysági plébános és az egyes iskolák iskolalelkésze. Az ünnepi szentbeszédet, Mahulányi József nagymegyeri esperes-plébános mondta.

 

A szentmise után Pálffy Dezső az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, méltatva a katolikus oktatás és nevelés fontosságát és aktualitását, majd Madarász Róbert a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgatója, a Patrona Nostra közhasznú társaság elnöke átadta a Közösségünk Szolgálata-díj idei pedagógus-kitüntetettjeinek az emlékplaketteket és a diákoknak az emlékokleveleket.

 

Jó volt látni és hallani az egybegyűltek elkötelezettségét és erős szándékát, hogy az idők jelét olvasva megértették az újraevangelizálás mibenlétét, és ezért mindent meg kívánnak tenni, hogy az oktatásból és a nevelésből rájuk eső részt készséggel teljesítsék. Köszönet és hála minden növendéknek, szülőnek, pedagógusnak, lelkipásztornak és iskolabarátnak határon innen és határon túl.

 

 

Ma 18.11.2018 van, névnapját unnepli Jenő, holnap Erzsébet.
Gratulálunk!
Hírek
A felvidéki katolikus iskolák országos tanévzárója
|
Készítette: romkat.sk
|
close