Kálvária búcsú Monokon

Gábor Bertalan | 16.9.2018

 

 

Rácz Bertalan, monoki esperes-plébános meghívására az idei búcsú nyitószentmiséjét 2018. szeptember 15-én Gábor Bertalan szepsi esperes-plébános celebrálta, akivel együtt misézett a környék számos papja.

Monok híres búcsújáró hely. A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén sokan zarándokolnak ide. A templomhoz tartozó Kálvária-hegyen minden év szeptember harmadik vasárnapján tartják a búcsút. A jelenlegi temető feletti magaslatot gróf Andrássy Dénes ajándékozta a falunak. Itt építették a Kálváriát 1910-ben, Petsár Gyula plébános idejében.

A domb tetején álló kápolnához vezető széles utat két oldalon grottaszerű stációk övezik. Nagyobb méretűek a megszokottaknál. Kőből vannak, és színes bibliai alakok bennük láthatók speciális kiképzésű domborműveken, amelyeket müncheni művészek faragtak és festettek. A stációkat a falu lakossága készíttette. Minden család ahhoz a stációhoz temetkezett, amelyet építtetett.

A kápolna a Simkó család vagyonából épült. Előtte szabadtéri kőoltár áll. A kápolnában az oltár mögött életnagyságú méretben a keresztről levett Jézus látható. Ez alatt egy barlangszerű mélyedésben is megtekinthető Krisztus szobra.

A templomban kis, kórusszerű emelvény is van, ahonnan fel lehet jutni a toronyba, itt két kisméretű harang található. A kápolna melletti mesterséges domb maga a Golgota. Jézus keresztjét Pacsuta István és neje felkérésére Kovács Géza miskolci szobrászművész készítette 1910-ben. A templom másik oldalán álló kőkeresztet is ő faragta meg. E mellett nyugszik Kallós János kanonok.

A szentmise elmélkedésében az ünnepi szónok a Gyermek Jézus evangéliuma alapján a következő képen szólt a több száz fős zaárndokhoz.

 

Evangélium Szent Lukács könyvéből /Lk 2.25-35/

25Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. 26Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. 27A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, 28karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: 29„Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, 30mert látta szemem üdvösségedet, 31melyet minden nép színe előtt készítettél, 32világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” 33Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. 34Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – 35a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”

Ezek az evangélium igéi.

Főtisztelendő Oltártestvérek, kedves zarándokok, Krisztusban szeretett testvéreim!

Ady Endre – „Krisztus kereszt az erdőn” című versében így ír:

Havas Krisztus-kereszt az erdőn,
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.

Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.

Húsz éve elmúlt s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben,
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.

Bizony sokan vagyunk így. Hányan csak később emeljük meg kalapunkat mélyen? Évek, évtizedek után. Addig? Dalolunk, ha a keresztre néztünk. Nincs az az erő, amelyik hatására, képesek lennénk akárcsak keresztet is vetni magunkra. Nincs az az erő, amelyik hatására le tudnánk térdelni, vagy kalapot emelni a kereszt előtt. Nincs. Állunk, mint Ady és apja.

 

Milyen érdekes! A civil emlékművek előtt mélyen meghajlunk. Koszorúkat, nem egyszer hatalmasokat helyezünk el kétes értékű áldozatok emlékére, de térdre borulni a legnagyobb áldozatot hozó emléke előtt - azt nem. Hová jutottunk?

 

Hallottuk a mai evangéliumot. Az öreg Simeon, miután karjába vette az Üdvözítőt – áldásra fakadt: „Most már elbocsájthatod, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, 30mert látta szemem üdvösségedet, 31melyet minden nép színe előtt készítettél, 32világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.”

 

Ahhoz, hogy Simeon elmondhassa ezeket a szavakat, bizonyára sokszor kellett eljönnie Isten házába. Bizonyára, sokszor kellett imára kulcsolnia kezét, kezébe venni a Szentírást, táplálni a vágyat: érteni és értelmezni az idők jeleit.

 

Lehet, hogy fiatalkorában talán ő is más volt. Szinte biztos, mert a fiatal könnyen dalol, ha a kereszt néz. Fiatalon azt gondoljuk, hogy ez mindig így lesz. Erősek leszünk, egészségesek, mindenre képesek…

 

Gyakran csodálkozunk azon, hogy a templomba járók zöme: vagy gyerek, vagy idős. Az élet derékhadát élőknek csak egy kis része jár rendszeresen templomba. Bizonyára épp ezért. Azt gondoljuk, hogy az, amink van, akik vagyunk, az nekünk elég.

Nem elég. Nem csak azért, mert mindnyájan megöregszünk, ha megöregszünk!? De elsősorban azért, hogy fiatalon, életerősen tudjunk maradandót alkotni, értéket szerezni. Olyan értékeket, kincseket, amelyet nem rág meg a moly és nem mar el rozsda, s amit nem lopnak el a tolvajok!  Olyan értéket, amely megmarad az örök életre. (vö. Mt 6,20) Ezt az Emberfia adja nekünk, aki mellett maga az Atya tett tanúságot.”  (vö. Jn 6,27)

Mi ez az érték? Pontosabban: Ki ez az érték? Te és én. Mi vagyunk ez az érték. „Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. 7Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, 8és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. 9Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mk 10,6-9).

 

Napjainkban, amikor okoskodásunkkal belebonyolódunk önmagunkban, vágyainkba és elképzeléseinkbe, jó lenne újra felfedezni és hitelesen megélni az eredeti – isteni - elképzelést és tervet önmagunkról, világunkra, társadalmunkról, kultúránkról, művészetünkről. Az emberről.

 

Manapság például a klímaváltozással kapcsolatban sokszor elhangzik a kérdés: Milyen világot hagyunk gyermekeinkre és unokáinkra? A kérdés jogos. De pontosítanunk kellene. Milyen gyermekeket hagyunk világunkra? A jövő világa olyan lesz, amilyenek a gyermekeink és unokáink.

 

Ezért jó, hogy itt vagyunk. Ezen a szent helyen. Azon a helyen, ahol apáink és anyáink térdre borultak, imádkoztak és felnéztek a keresztre, mint a Szűzanya. Azon a helyen, ahol erőt, bátorítást, kitartást és ösztönzést merítettek az élet küzdelmeihez. Ma azt mondjuk az élet kihívásaihoz.

 

A minap ünnepeltük Szűz Mária neve napját. Az angyali üdvözlet pontosítja ezt a nevet, konkrét tartalmat ad neki: „Íme, az Úr szolgálóleánya - vagyok!” – mondta Mária. Ancilla Domini. Ő tehát nem egy közönséges szolgálólány, nem egy egyszerű cselédlány, de kegyelemmel teljes cselédlány! Úgy feszül ez név az ellentmondástól, mint a Fia - Jézus Krisztus - neve. Az Úrnő magasztossága szemben áll a cselédlány lehajló szolgálatával, úgy, mint ahogyan a Fia, Jézus Krisztus, fogadta később a háromkirályok hódolatát, vagy mosta meg a tanítványok lábait.

Ezt a Mária nevű Asszonyt kapta meg anyjának a kereszt alatt álló János apostol és vele együtt az egész egyház. Azóta Máriába kapaszkodik a növekvő „gyermek – Egyház” éppúgy, ahogyan a kicsi Jézus kapaszkodott egykor a Mirjam - Anyába.

Azóta is mondogatjuk a nevét, mert az anya nevének a meg nem szűnő mondogatásától leszünk azok, akik a keresztségben az Atya gyermekei, a Fiú testvérei, és a Szentlélek templomai lettünk. Ne csodálkozzunk azon, hogy az egyház összekapcsolta ezt a két nevet: Jézus és Mária! Sőt, a sok millió fohász a két nevet szinte eggyé olvasztotta: Jézusmária. Nem véletlen, hogy a bajban az ember ösztönösen így kiált: Jézusmária.

Ma is így teszünk, de ezen a szent helyen hangosabban, mint máshol, segítségül hívjuk Mária nevét. Úgy, mint a korábbi századok során, amikor például Európa határai körül megjelentek az ólálkodó szaracénok. Népünk kollektív emlékezete ösztönösen ismétli azt, ami évszázadokon át a lelkébe ivódott.

Ez a keresztény lélekbe ivódott lelkiség kapott hivatalos ünnepet, Bécs és Buda felszabadítása kapcsán is. Boldog XI. Ince pápa, annak emlékére, hogy 1863. szeptember 12-én a törököknek nem sikerült Bécs városát bevenniük rendelte el az ünnepet. Ezzel a történelmi dátummal kezdődött meg a törökök kiszorítása a Duna-medencéből.

Egykor a nem keresztény szaracénok, ma a liberális szargentínek támadják a keresztény értékrendet. Strasbourgban 2018. szeptember 12-én láthatóan megindult a nagy csata. Imádkozzunk közösen – határon innen és határon túl - hogy Mária országa és Mária gyermekeiként hűségesen megőrizzük és tovább adjuk Szent István örökségét.

Köszönöm, hogy itt vagyunk. Gyermekeink, unokáink, hitvestársaink nevében köszönöm. Egyházunk, népünk és nemzedékünk nevében, mert amíg itt vagyunk, az Úrral vagyunk, aki Utunk, Igazságunk és Életünk. Amíg Vele járunk, jó úton járunk, amíg az Ő igazában élünk, igazán élünk. Amíg Vele élünk, Őáltala, Ővele és Őbenne - életünk van. Jövőnk. S életünk végén nem kell majd korrigálni. Bár, még akkor sem késő. Soha sem késő. Ezért kezdjük ezt ma, illetve, ha már megtértünk folytassuk, ismételve Adyval:

Húsz éve elmúlt s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben,
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.

Ma 10.12.2018 van, névnapját unnepli Judit, holnap Árpád.
Gratulálunk!
Hírek
Kálvária búcsú Monokon
|
Készítette: romkat.sk
|
close