Fatimai engesztelő imatalálkozó virágvasárnap szombatján

Gábor Bertalan | 13.4.2019

 

 

2019. április 13-án Bodollón ismét egybegyűltek a hívek a határ minkét oldaláról, hogy közösen imádkozzanak és engeszteljenek népünkért. Az ősi hagyomány szerint ádvent és nagyböjt idején a szárnyas-oltárok be vannak zárva, ezért ma kivételesen a szárnyas oltár nem volt kinyitva. A szentmise főcelebránsa Gábor Bertalan, szepsi esperes – plébános volt, akivel együtt misézett főtisztelendő Gergely Péter jánoki adminisztrátor, és Hornyák Péter görög katolikus nyugalmazott parókus. Orgonált, az énekeket és a passiót Bányász Emőke, okleveles kántor vezette. Felolvasott Melega Mária és Cehelnik István. A Mária Rádió élőközvetítését a stúdióban Lépes Lóránt atya, a templomban Cehelnik István, önkéntes vezette. 

 

A szentmise kezdetén a főcelebráns megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte a határ mindkét oldaláról érkezett híveket. Öröm számunkra becses ittlétük – mondta. Köszöntötte a betegeket is, akik itt vannak körünkben, illetve otthon a készülékeknél. Kérem, ajánlják fel szenvedésüket, népünk lelki megújulásáért. A mai szentmisénket is, mint mindig, most is a kért szándékokra mutatjuk be – folytatta. Imádkozzunk a Mária Rádió nagy családjáért is: a vezetőkért, az önkéntesekért és az adakozókért. Ezúton is köszönünk minden adományt, amelyet akár most a kitett perselybe, akár más módon juttatunk el a Mária Rádió számlájára – hangsúlyozta.

 

A szentmisében a templom énekkarra elénekelte a Passiót, Urunk, Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Köszönet és hála mindazoknak, akik tehetségükkel és készségükkel hozzájárultak az ősi hagyomány ápolásához és elősegítették a megváltás mélyebb átélését és tudatosítását.

 

A szentmise végén Király Antal, okleveles mérnök az egyháztanács főkurátora mondott köszönetet, ill. adta hírül, hogy 2019. május 13-án - hétfőn, félöt órai kezdettel - a három szent kassai vértanú jubileumi éve kapcsán ünnepi szentmisét mutat be a templomban Mons. Bernard Bober, kassai érsek-metropolita, aki a szárnyas oltárba ünnepélyesen elhelyezi a Dr. Erdő Péter bíboros úrtól, Esztergom-budapesti érsektől kapott hármas-ereklyét és megáldja a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont jelvényeit. Az ünnepségre ezúton is tisztelettel és szeretettel hívunk és várunk minden imádkozót és engesztelőt a határ mindkét oldaláról.

 

Köszöntötte a Gergely Péter jánoki plébániai kormányzót is születésnapja kapcsán, majd megköszönve közös lelki együttlétet, további szép estét és áldott húsvéti ünnepeket kívánt mindenkinek, határon innen és határon túl.  

   

Ma 19.7.2019 van, névnapját unnepli Emília, holnap Illés.
Gratulálunk!
Hírek
Fatimai engesztelő imatalálkozó virágvasárnap szombatján
|
Készítette: romkat.sk
|
close