Hálaadás a termésért és terménymegáldás

Gábor Bertalan | 21.9.2019

 

A termésért való hálaadással minden vallásban találkozhatunk. A zsidó ünnepi naptár szerint a kovásztalan kenyér ünnepén (Mazzot), a hetek ünnepén (Sávuot, Pünkösd) és a sátoros ünnepen (Szukkot) történik a köszönetmondás a teremtő Istennek a földön termett javakért.

A keresztény Rómában ez már korán összekapcsolódott az ún. évnegyedes időkkel, különösen ősszel és télen. A V. század elején Nagy Szent Leó pápa (†461) 25 prédikációt tartott az évnegyedes időkről, kiemelve a négy évszakkal való összefüggéseket. A VIII. század óta Quattuor temporának (négy idő) nevezik őket, amelyeket a magyarban népetimológiai elferdítés következtében „kántorböjtnek” hívtak. Az évnegyedes időket Szent VII. Gergely pápa (†1085) az 1078. évi római zsinaton rögzítette. Az évnegyedes időt így Nagyböjt első hetében, a Pünkösdöt követő, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe (szeptember 14.) utáni, valamint Advent harmadik hetében, a Szent Lúcia szűz és vértanú napjára (december 13.) következő szerdán, pénteken és szombaton tartották meg több olvasmánnyal rendelkező miseszöveggel. Ezen napok gondolati tartalma különleges aszketikus erőfeszítés a négy évszak elején (ima, böjt, alamizsna) és hálaadás az év különféle terményeiért. Az V. századtól kezdve a szent rendekre való felkészülést és a papszentelést is szolgálták.

A liturgikus évről és naptárról szóló egyetemes szabályok (1969) szerint „az Egyház szokása, hogy a könyörgő napokon és az »évnegyedes időkben« Istenhez járul az emberiség különféle szükségleteivel, elsősorban a föld terményeiért, az emberi munka eredményességéért imádkozik, de nyilvánosan hálát is ad.” (ESz 46) E napok időpontját és formáját a püspöki karok szabályozzák a helyi adottságok figyelembe vételével. Hivatalos magyarázat hangsúlyozza, hogy a béke, az igazságosság és az éhezés világméretű problémája napjainkban különös jelentőséget kölcsönöz a bűnbánat és a keresztény szeretet periódikusan visszatérő gyakorlatainak.

Egyházközségünkben szeptember 18.-án mi is hálát adunk Istennek a terményekért, amelyeket az emberek javára érlelt a föld. Szimbolikusan az oltár elé helyeztük két kezünk munkáját, kérve a Teremtő további áldá

Ma 21.10.2019 van, névnapját unnepli Orsolya, holnap Előd.
Gratulálunk!
Hírek
Hálaadás a termésért és terménymegáldás
|
Készítette: romkat.sk
|
close