Máriáról – kicsit másképp

Gábor Bertalan | 31.3.2020

A minap P. Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka egyik nagyböjti elmélkedésében Szűz Mária, az Istenanya kiüresedéséről elmélődött. Elmélkedésének az volt a célja, hogy Jézus nyilvános élete kapcsán Mária követésére bátorítson minket. Mária életállomásait szemlélve meglássuk, hogy napjainkban Jézus Anyja, miként lehet élethelyzetünk mintája és modellje. 

Életutunk – meghívás az életszentségre. Szemléljük most közösen, hogy Isten különös kegyelméből mi történhet velünk, amikor az életszentség útjára lépve, hitünk nagylelkű „igenjével” válaszolva, tudatos szándékkal nekifogunk a jótetteknek és az erények művelésének? A válasz: A lélek éjszakája következik, megtisztulás és kiüresedés! - fogalmazott a kapucinus atya. 

Alább látni fogjuk, hogy Mária, életünknek eme szakaszában milyen megbízható vezetőnk és példánk lehet, amely megmutatja, hogy miként kell viselkednünk, amikor eljön életünkbe a „metszés időszaka”, a ceruzánk faragásának a fázisa. (Korábban már említettük, hogy Isten, életceruzánkat kezében tartva, olykor-olykor megfaragja, de csak azért, hogy írása, rajtunk keresztül, olvashatóbb legyen magunknak és másoknak.)

Az Újszövetség nem sokat beszél Máriáról, legalábbis nem annyit, amennyit elvárnánk. Mindazonáltal azonban, ha figyelmes szemmel kíváncsiskodunk, észrevehetjük, hogy Mária soha nem hiányzik az üdvösség titka alapvető mozzanatainak egyikéből sem.

Három - a Szentírásban - egészen pontosan rögzített, leírt mozzanat alkotja az emberiség megváltásának titkát. Ezek: az Ige megtestesülése, a Húsvét és a Pünkösd titka. Mária jelen van a Megtestesülés titkánál (Lk 1,28-38), de nem hiányzik a Húsvét misztériumánál sem, hiszen írva van: „Jézus keresztjénél ott állt az anyja.” (vö. Jn 19,25). De nem hiányzik a pünkösdi titokból sem, amint írva van: A Szentlélek leereszkedett az apostolokra, amikor „mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak Máriával, Jézus anyjával.” (ApCsel 1,14). Minden bizonnyal, Máriának ez a hármas jelenléte az üdvtörténet kulcs-mozzanataiban nem lehet véletlen. Máriának az Úr Jézus mellett különleges helye van a megváltás történetében, sőt: Mária az egyedüli teremtmény, aki nemcsak tanúja, de részese is mindhárom eseménynek.

E titkok mélyebb szemlélésében kövessük most lélekben Máriát. Jelen elmélkedésünk segítsen bennünket Húsvét mélyebb megértésére és a Krisztus szenvedésében való részvételre. Engedjük, hogy Mária kézen fogjon minket és arra bátoríthasson, hogy kövessük Fiát a szenvedés útján úgy, ahogyan az evangéliumban Tamás apostol javasolta: „Menjünk mi is és haljunk meg vele együtt!” (Jn 11,26). Mária ilyet ugyan szó szerint nem mondott, de az Atya sajátos rendezésében megélte azt, ténylegesen megvalósította.

Kétségtelen, hogy Jézus életében a húsvéti titok nem a getszemáni kertben történt elfogatásával kezdődött és nem is csak a Nagyhéten át tartott. Egész élete, amióta Keresztelő János Isten Bárányaként rámutatott, valójában egy állandó felkészülés volt a Húsvétjára. A Lukácsi evangélium szerint Jézus nyilvános élete egy lassú és feltartóztathatatlan „emelkedő út Jeruzsálem felé”, ahol beteljesedik a küldetése.

Jézus Krisztus az új, az engedelmes Ádám, akinek útjával párhuzamosan halad az új Éva – Mária – húsvéti titkának útja is. Ez az út Mária számára is már nagyon korán elkezdődött. Simeon jövendölése az ellentmondás jeléről és a tőrről szólt, amely átjárta Mária lelkét. Annak az előízét hordozta, amit Mária a neki mondott szavakkal együtt a szívében megőrzött.

Elmélkedésében Cantalamessa atya utalt Szent II. János Pál pápa „Redemptoris Mater - A Megváltó Édesanyja” kezdetű enciklikájára, amelyben a Szűzanyára a kenószisz, a kiüresedés fogalmát vonatkoztatta. Szent Pál apostol ugyanis ezt írja: Jézus Krisztus „az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette (ekonészen) magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez.” (Fil 2,6-7). Mária valami hasonlót tett, a hit által – írja a pápa – a kiüresedésben tökéletesen egyesült Fiával. Mária a kereszt tövében állva a hit által vett részt a kiüresedés mindent felkavaró titkában.

Mindkettőjük kiüresedése a kereszten teljesedett be, de jóval korábban kezdődött. Már Názáretben, de főként később Jézus nyilvános működése során, amikor is Mária mindinkább előrehaladt a hit zarándokútján.

Mária életének ez a fonala rendkívüli jelentőségű számunkra, mert világosabban, közérthetőbben mutatja be Jézus Anyját, az Istenanyát, mintegy visszaadva Őt korunk kételkedő nemzedékének az Egyházban. Így örömmel szerezhetünk tudomást arról a nagy haladásról, amit a katolikus egyház a Mária tiszteletben II. Vatikáni Zsinat tanítása nyomán sugall.

A zsinat előtti teológia Mária nagyságát a „privilégium” és a „mentesség” fogalmakkal magyarázta. A teológusok úgy gondolták, hogy Mária nem csak az eredeti bűntől és a romlástól volt mentes - (amely tanítást az Egyház a Szeplőtelen Fogantatás és a Mennybevétel dogmáival hirdetett ki) - hanem ebben az irányban jóval tovább lépve, arra gondoltak, hogy Mária mentes volt a szülési fájdalmaktól, a fáradtságtól, a kétségtől, a megkísértéstől, a tudatlanságtól és legvégül, ami a legsúlyosabb, mentes volt magától a haláltól is. Úgy vélték, hogy mivel mindez a bűn következménye, de a kegyelemtejes Mária nem vétkezett, ezért mentes volt a fentiektől.

Ezzel a megközelítéssel azonban könnyen oda sodródhatunk,  hogy ez által magát Máriát nemhogy Jézushoz „társítanák”, hanem éppen ellenkezőleg, teljesen „elszakítjuk” az igaz Máriától, aki jóllehet bűn nélküli, kegyelemmel volt teljes, mégis - mint Egyszülöttje - a mi javunkra meg akarta tapasztalni mindazon állapotot, amelyek mindnyájunknak osztályrésze: a fáradtságot, a fájdalmat, a félelmet, a megkísértést és a halált, természetesen nem tagadva, hogy mindezt más intenzitással, léptékben, mértékben és minőségben.

Ezért a II. Vatikáni Zsinat tanítása nyomán hittel valljuk, hogy Szűz Mária életszentsége nem annyira privilégium (előjog, kiváltság), hanem inkább a hitéletének a szentsége. Mária a hitben járt elő, sőt abban „haladt egyre előbbre”. A hit zarándokútját járta. Az isteni terv szerint a Fiával való egybetartozását egészen a keresztig hűségesen vállalva – állt a kereszt alatt. Meggyötört szíve eggyé forrt a szenvedésben Egyszülöttjével, akinek áldozatához anyai lélekkel csatlakozott, szeretetből beleegyezve a tőle született áldozati Bárány föláldozásában (vö. LG 58). Egy teremtmény nagysága Isten előtt ebben az életben, nem annyira abban mérhető le, amit az Isten ad neki, hanem amit az Isten kér tőle. Látni fogjuk, hogy az Isten Máriától nagyon sokat kért. Sokkal többet, mint bárki más teremtményétől. Többet, mint magától Ábrahámtól.    

Az evangéliumok Máriáról többször tesznek említést, ami a múltban a privilégium-eszme légkörében nehézséget okozott, most ellenben úgy tűnnek, mint Mária hitbéli útjának mérföldkövei. Ezért semmi okunk nincs sietve elkendőzni, vagy kényelmes magyarázatokkal elsimítani azokat. Vegyük sorra ezeket a szövegeket!

Ez első esemény a tizenkét éves Jézus elvesztése a Templomban (vö. Lk 2,41-52), amely voltaképp az Anya húsvéti kiüresedésének a kezdetét is jelentette. Mit érezhetett Mária, amikor rátalált Jézusra? Amikor ezt hallotta: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ezek a szavak Jézus és Anyja közé egy másfajta akaratot helyeztek, amely végtelenül fontosabb, és ami másodrangúvá tett minden más kapcsolatot, beleértve az egymáshoz fűződő anya - gyermek kapcsolatot is.

A második epizód János evangéliumában: „Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt.“ (Jn 2,1). Ezzel kezdődött Jézus nyilvános működése. Mit érezhetett Mária, amikor tapintatosan kérte Jézus segítségét, aki így válaszolt: „Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.” (Jn 2,4).  Mindenesetre, ha értelmezni akarjuk a szavakat, ezek nagyon keményen, mintegy megszégyenítően hangzottak, s látszólag újra növelik a távolságot Jézus, a Fiú és az Anya között.

Harmadjára a szinoptikus evangéliumok elmondanak egy eseményt Jézus nyilvános működése során, amikor övéi ki akarják menteni Őt a tömegből. Jézus prédikálni akar, közben Anyja és néhány rokona beszélni szeretne Vele. Talán Mária aggódott fia egészségéért, ami a legtermészetesebb egy anya részéről, minthogy korábban az evangélium azt jelzi, hogy Jézusnak még evésre sem maradt ideje a nagy tömeg miatt. Mária, mint Édesanya annak a jognak a koldulására kényszerül, hogy lássa a Fiát és beszéljen Vele. De nem furakodik a tömegben, hanem érvényre juttatja azt, hogy ő az anyja. A rokonság - Máriával az élen - várakozóan kívül marad és mások mennek Jézushoz a hírrel: „Íme, anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled!”(Mt 12,22). S mit mond erre Jézus? „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” (Mk 3,33).         

Ismerjük a válasz következményét. Próbáljuk Mária helyébe képzelni önmagunkat és megérezzük azt a megaláztatást és azt a szenvedést, amit e szavak okozhattak neki. Igazában nem tudjuk, hogy ezek a szavak az anyának dicséretet jelentettek, vagy inkább szemrehányást. Nem tudjuk, hogy Mária abban a pillanatban ezt miként értékelte. Az elutasítás azonban tény, számára mindenképp: fájdalmas elutasítás. A szöveg ugyanis nem mondja, hogy Jézus kiment volna, hogy beszéljen vele, ezért valószínű, hogy Máriának haza kellett indulnia, anélkül, hogy látta volna a Fiát és beszélt volna Vele.

A negyedik történetet Lukács mondja el, amikor egy asszony lelkesen felkiált a tömegből Jézus felé: „Boldog az anyaméh, amely téged hordozott, és boldogok az emlők, amelyek tápláltak!” (Lk 11,27). Ezek a dicsérő szavak önmagukban elégségesek ahhoz, hogy egy anyát boldoggá tegyenek, de Mária, akár jelen volt, akár nem, valójában nem sokáig élvezhette a szavak adta örömet, mert Jézus gyorsan kijavítja a lelkes szót: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!”(Lk 11,28).

Az utolsó, az ötödik részlet szintén Lukács evangéliumában olvasható. Jézus és az apostolok „kíséretéről szól, azokról a jámbor asszonyokról, meg is nevezve őket, akik vagyonukból gondoskodtak róla.” (vö. Lk 8,2-3). Enni adtak Jézusnak és társainak, kimosták ruháikat, gondoskodtak róluk. Mi az, ami ebből Máriát érzékenyen illetheti? Az, hogy az édesanya nincs ezen asszonyok között, márpedig mindnyájan tudjuk, hogy minden édesanya mennyire óhajtja, hogy ő maga vegye gondjába fiát és legyen fia szolgálatában. Ez is a szív teljes áldozata!

Nos, mit jelent mindez? Leírt tények és szavak sorozatát látjuk és halljuk. Annyira következetesek, hogy az egész nem lehet véletlen. S ha nem véletlen, akkor nyilvánvaló, hogy Máriának is át kellet haladnia a saját önkiüresedésén!

Miben állt Jézus kiüresedése? Abban, hogy saját isteni jogai és kiváltságai érvényre juttatása helyett, kivetkőzött isteni önmagából, magára véve a szolga alakját, külsőleg a többiek számára csupán embernek látszott. Ember volt a Jászoltól a Golgotáig.

Miben állt Mária önkiüresedése? Abban, hogy nem érvényesítette jogait, mint a Messiás anyja. Levetette ezeket és egynek tűnt a többi asszony között. Úgy, mint Fia, az emberek között! Mária úgy követte a Fiát, mintha Jézus nem is volna az ő Fia.

Mária anyasága mindenekelőtt emberi anyaság, testi vonatkozással, a szó pozitív értelmében. A Fiú az ő testi fia volt, egyetlen kincse, életének egyetlen támasza. Mégis le kellett mondania arról, ami a hivatásában emberileg a legmagasztosabb volt. Elvétetett a Fiától és egy olyan helyzetbe került, amelyben anyaságából semmi földi előnyt nem nyerhetett. Jézust úgy követte, mintha nem is volna az ő Fia. Jézusnak, amint megkezdte a szolgálatát és elhagyta Názáretet, nem volt hová lehajtania fejét. Máriának pedig nem maradt hely a szíve számára! Pontosabban, emberileg szólva: Jézus fejének nincs hely, Mária esetében, édesanyai szívének nincs helye, (meg ne botránkozzunk) még a Fia szívében sem.

Mária anyagi szegénységéhez, ami nem lehetett kicsi, hozzákapcsolódott még a lelki szegénysége is, annak legnagyobb mértékében. Ez a lelki szegénység abban áll, hogy hagyja magát megfosztani minden privilégiumától, hogy nem tud, és nem is akar befolyással lenni semmire, sem múltra, sem jövőre, sem kinyilatkoztatásra, sem ígéretekre. Ez az emlékezet sötét éjszakája!

Ez a lelki szegénység lemond az emlékezésről, pontosabban nem tud emlékezni, jóllehet szeretne, lemond tehát a múltról, hogy egyedül csak előre forduljon, egyedül Isten felé, csupán csak reményből élve. Mária egyedül Isten felé fordult, csupán csak reményből élt.

Ne csodálkozzunk mindezen és ne is botránkozzunk! Jézus úgy viselkedett édesanyjával, mint egy kiváló és igényes lelki-vezető, aki jóllehet látja édesanyja kivételes küldetését és ehhez párosult lelkületét, de nem veszteget időt, és nem várakoztatja meg őt természetes érzések és vigasztalások között, hanem megállás nélkül olyan haladásra ösztönzi, amely az Istennel való egység várakozásában a teljes kiüresedés felé tart.

Urunk, Jézus Krisztus megtanította édesanyját, Máriát az önmegtagadásra. Példát adva nekünk általa és benne. Jézus ugyanis minden korban az összes követőjét az evangéliummal vezeti. Édesanyját Ő maga saját élő szavával, személyesen vezette. Jézus hagyta, hogy egyik kezénél fogva az Atya vezesse Őt a Szentlélek által, de a másik kezével Ugyanő az Anyját vezette ugyanazon az úton, hogy megtegye az Atya akaratát.   

Hogyan fogadta Mária ezt az isteni elvárást? Összegzésképpen megállapítható, hogy Mária a legkisebb jelét sem adja annak, hogy az akarata ellenezné ezt, nem magyarázkodik, és nyoma sincs annak, hogy megpróbálná megváltoztatni Fia, Jézus eltökélt döntését. Abszolút engedelmesség! Ellenben kitűnik Mária egyedülálló személyes szentsége, aki a kegyelem legmagasabb csodája. Elég csak Péterrel összevetni! Amikor Jézus megpróbálja megértetni Péterrel, hogy Jeruzsálemben elutasítás, szenvedés és halál vár Rá, akkor Péter protestál, tiltakozik: „Uram, ez nem történhet meg veled!” (Mt 16,22). Péter Jézusért aggódott, de önmagáért is. Mária nem! Mária hallgatott. Válasza minderre a csend volt. Mária akkor is beszélt, amikor hallgatott. Ez a csend, nem önmagába forduló, szomorú csend. Mária csendje jófajta csend! Kánában, ahol nem érzi sértve magát, hanem talán Fia pillantásától is bátorítva szól: „Tegyétek, amit mond!” (Jn 25,5). A tizenkét éves fiának a kérdésére – „Hát nem tudtátok…?” – Mária válaszként szavait mind megőrizte szívében.” (Lk 2,51). Mária Krisztus igazi tanítványa.

Mária hallgatása azonban korántsem jelenti azt, hogy mindez könnyű volt neki. Mária ugyan mentes volt a bűntől, de neki is küzdeni kellett a hit sötétsége és nehézsége ellen. Szent II. János Pál pápa a Szűzanya e küzdelmét a „hitben való fáradozásnak” nevezi. Neki is éppúgy küzdenie kellett a Kereszt tövében, mint Fiának fönn a Fán! Egy dolog azonban biztos! A Szűzanya soha nem hátrált meg, semmiképpen sem! Szent Ágoston egyik beszédében így tanít: „Szűz Mária az, aki hittel hitt, hitben fogant és arra választatott, hogy betöltve az Atya akaratát tőle szülessen az üdvösség az emberek közé. Szűz Mária az, akit Krisztus előbb teremtett, minthogy Krisztus a méhében megteremtődjön. Mária teljesen megtette az Atya akaratát, ezért még inkább elmondhatjuk róla, hogy Ő Krisztus tanítványa, mint hogy Isten Anyja. Mielőtt még megszülte volna Fiát, már hordta a testében a Mesterét: Mária boldog, mert hallgatta Isten Igéjét, aztán a valóságba ültette. Testileg Mária csak Krisztus anyja, de lelkileg neki Nővére és Anyja!”.

Mindezek fényében és tudatában napjaink kihívásainak pergőtüzében, őszintén, nagy bizalommal és odaadó szeretettel ismételjük bátran, újból és újból őseink imáját. Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz, mi Asszonyunk, mi Közbenjárónk, mi Szószólónk, engeszteld meg nekünk Szent Fiadat, ajánlj minket Szent Fiadnak, mutass be minket Szent Fiadnak. Ámen.  

Ma 1.10.2020 van, névnapját unnepli Malvin, holnap Petra.
Gratulálunk!
Hírek
Máriáról – kicsit másképp
|
Készítette: romkat.sk
|