Az újesztendő küszöbén - Annyit érünk el, amennyit remélünk…

Gábor Bertalan | 23.1.2021

 

Napjaink társadalmának egyik jellegzetessége az un. „selejtezés kultúra”, amelyet többek között úgy a népeken belüli, mind pedig a nemzetek közötti egyre növekvő egyenlőtlenségek jeleznek. Ennek elsődleges oka, hogy nem a személy, nem az ember áll az első helyen, de a haszon. Haszonelvű világban élünk. Pontosabban, embertelen világban, ahol nem a személyi méltóság, de az anyagi méltóság az elsődleges.

Tragikus, hogy sok régióban és közösségben egyre kevesebben emlékeznek olyan időkre, amikor az emberek biztonságban és békében éltek. Számos állam, régió városa a bizonytalanság epicentrumává vált: lakosaik a mindennapi életritmusuk fenntartásáért küzdenek, mivel állandóan ki vannak téve a robbanóanyagok, a bombák, a tüzérségek, vagy a kézifegyverek támadásainak. A gyermekek nem tanulhatnak. A szülők nem dolgozhatnak. Éhínség terjed olyan vidékeken is, ahol korábban ismeretlen volt. Az emberek menekülni kényszerülnek, hátrahagyva nemcsak otthonaikat, de múltjuk és kulturális gyökereiket is.

Ebben a folyamatban jó lenne megtalálni és megmutatni egy közös, valóban emberi irányt, ami lehetővé tenné számunkra, hogy megbecsüljük az emberi személy értékét és méltóságát, szolidárisan tudnánk fellépni a közjó érdekében, segítve a szegénységben, a betegségekben, a rabszolgaság különböző formáiban szenvedőkön. Nem véletlen, hogy korunk számos felelősségteljes gondolkodója arra int és bátorít, hogy ennek az iránytűnek követésével a „gondoskodás kultúrájának” prófétai tanúivá váljunk. Ez elsősorban a nők széles körű és hatékony részvételével történik, akik a családban, valamint különböző társadalmi és politikai intézmények szféráiban játszanak főszerepet (Ferenc pápa).

Hasonlóképpen nyilatkozott a minap Kirill, Moszkva és az egész Rusz pátriárkája is, aki viszont az édesapák szerepének kulcsfontosságáról beszélt a Szent József tiszteletére bemutatott szentmiséjén az Alexandr Nyevszkij-templomban. A családban az apák sajnos gyakran kimaradnak a gyereknevelésből, mert lefoglalják őket a hétköznapok gondjai, holott a szülőknek éppen a nevelés az elsőszámú feladatuk. Ha a szülők a munkahelyi és egyéb elfoglaltságuk miatt elhanyagolják a gyereknevelést, akkor éppen a legfontosabb feladatuknak: a fiatal nemzedékek felnevelésének nem tesznek eleget. A gyermekkorban és a serdülés éveiben elsősorban a szülők tanácsára van szükségük, valamint támogatásukra és szeretetükre, ugyanakkor a szigorukra is.

Kirill pátriárka továbbá hozzátette, hogy az internet, a televízió, a média és a kommunikáció egyéb formáinak óriási hatással vannak a gyermekek tudatára. Ezért a szülők odafigyelése és gondoskodása segítheti a gyerekeket, akik sok időt töltenek házon kívül az iskolában, vagy a barátaikkal. Ugyanakkor egy bizonyos fegyelemre is szükség van mind a gyermekkorban, mind a serdülőkorban, majd a szeretetteljes párbeszédre és az Istenre való hagyatkozásra a szülők részéről.

Homíliájában az orosz ortodox főpásztor az is kifejtette, hogy a nevelés, amelyet Jézus Józseftől és Máriától kapott, minden bizonnyal hatással volt emberi természetére, emberi gondolataira. Tudjuk, hogy az Úrjézusban az isteni és az emberi természet elválaszthatatlanul és megkülönböztethetetlenül egységet alkotott, vagyis az ember, Ember maradt, de semmiféleképpen nem szakadt el az isteni mivoltától. Az Üdvözítő emberi természete ezért - ahogyan azt az evangéliumokból ismerjük - gyönyörű, szeretetteljes és csodálatos.

A pátriárka a gyermekkori életszakaszról szólva megállapította azt is, hogy az így vagy úgy, de megjelenik az ember későbbi éveiben. A szülőknek ezért mindenekelőtt újra és újra föl kell tenniük maguknak a kérdést: megértették-e, hogy a legjobban akkor cselekszenek gyermekeik érdekében, ha átadják nekik hitük élettapasztalatát? Kirill pátriárka végül Szent József közbenjárásáért fohászkodott, hogy ő adjon ihletet a szülőknek a gyermeknevelésben, és így megerősödjön a családokban a szeretet.

Ferenc pápát is hasonló gondolatok mozgatták, amikor Patris corde - Atyai szívvel - kezdetű apostoli levelével meghirdetett a Szent József-évet, amely 2020. december 8-tól 2021. december 8-ig tart. Ezzel állítva emléket Mária jegyesének, Jézus nevelőapjának, akit a katolikus egyház immár 150 éve védőszentjeként tisztel.

„Szerető, gyöngéd apa, Isten akarata iránt engedelmes és befogadó. Bátran kreatív, munkás, aki mindig a háttérben marad…” e szavakkal jellemzi Ferenc pápa Szent Józsefet, akit köztudottan nagyon tisztel. Apostoli levele megírásának másik apropója, hogy Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus – kezdetű dekrétumát, amellyel a katolikus egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet.

Az apostoli levél a koronavírus-járvány kontextusában értelmezve rávilágít a köz emberének jelentőségére, mindazoknak a szerepére, akik a hétköznapokban távol a rivaldafénytől türelemmel hintik maguk körül a remény és a felelős magatartás magvait. Olyanok ők, mint Szent József, aki észrevétlen marad a maga hétköznapi diszkrét, rejtett jelenlétében. És mégis az ő főszereplése példanélküli az üdvtörténetben - állapítja meg Ferenc pápa. Szent József úgy fejezte ki konkrétan apai szerepét, hogy háttérbe állította önmagát és szeretettel a Messiás szolgálatának szentelte életét.

Ezért a magatartásáért vette körül őt mindig is nagy szeretettel a keresztény nép. Benne látta meg az Úr Jézus isteni gyengédségét, amely elfogadja gyöngeségünket is, amelyen keresztül megvalósul az isteni tervek nagy része. Isten ugyanis senkit nem ítél el, mindenkit elfogad, átölel, támogat, megbocsát, ha bocsánatot kérünk. Szent József apasága mutatkozik meg az Istennek való engedelmességében is. Az ő beleegyezése (fiat) megmenti Máriát és Jézust, megtanítja Fiának, hogy miként kövesse az Atya akaratát, és hogyan működjön együtt a megváltás nagy misztériumában.

Szent József ugyanakkor a befogadás atyja is, mert előfeltételek nélkül fogadja el Máriát. Ez a gesztusa ma is fontos, amikor nyilvánvaló erőszak éri a nőket pszichés, verbális és fizikai értelemben egyaránt – mutat rá levelében a pápa. Mária jegyese bizakodik az Úrban, elfogadja élete történéseit anélkül, hogy megértené azokat, bátran és erősen vállal főszerepet, a Szentlélek erejéből fakadóan. Rajta keresztül üzen nekünk is az Isten: Ne féljetek! – mert a hit értelmet ad minden boldog vagy szomorú eseménynek.

Az apostoli levél továbbá méltatja Szent József kreatív bátorságát is, amely a gondokat lehetőségként szemléli, bízva a gondviselésben, szembenézve családja konkrét problémáival.

Az ács József, Mária jegyese megtanítja nekünk saját kezűleg megkeresni a mindennapi kenyeret, megmutatva ezzel a megszerzett napi betevő kenyér értékét, méltóságát és örömét. Ezzel kapcsolatban Ferenc pápa felhívást intéz a sürgető szociális kérdés, a munka világának rendezésére, amely még a jóléti államokban sem megoldott. A munka értelme méltóságot ad, általa tevékeny részt vállalunk az üdvösségben, megvalósítva önmagunkat és a családunkat, amely a társadalom alapsejtje. Fedezzük föl újra a munka értékét, jelentőségét és szükségességét, amelyből senkit nem szabad kihagyni – buzdít a Szentatya. A Covid-19 világjárvány előidézte munkanélküliségről szólva a pápa erőteljesen felszólít mindenkit: kötelezzük el magunkat azért, hogy elmondhassuk - egyetlen fiatal, egyetlen személy, egyetlen család sem maradhat munka nélkül!

Az apostoli levélben Ferenc pápa napi rutinjáról is ír. Mint ismeretes, a pápa minden nap imádkozik Mária jegyeséhez, egy XIX. századi francia imakönyv alapján. Naponta bizalommal és tisztelettel fordul Szent Józsefhez, de mintegy ki is hívja őt, amikor azt mondja: “… hogy ne mondhassák, hiába fohászkodtunk hozzád, mutasd meg nekem jóságodat és hogy mily nagy a hatalmad.”

A gondoskodás kultúrájának előmozdítása tehát céltudatos nevelési folyamatot kíván, ami mindenekelőtt a családban, a társadalom természetes és alapvető sejtjében kezdődik. Ott tanuljuk meg, hogy miként kell egymással a kölcsönös tisztelet, a megbocsátás, a kiengesztelődés és a felelősségteljes sorsközösség vállalás szellemében élni. Olyan helyzetbe kell tehát hozni a családokat, hogy képesek legyenek e létfontosságú és nélkülözhetetlen feladatok végrehajtására.

A családokkal együttműködve az iskolák és az egyetemek is felelősek az ilyen jellegű oktatásért, annak elmélyítéséért, finomításáért. Vagyis egy olyan értékrend továbbadására vannak meghívva, amely minden emberi személy, minden nyelvi, etnikai és vallási közösség és nép méltóságának, valamint az ebből fakadó alapvető jogoknak az elismerésén alapul. Az ilyen jellegű oktatás az igazságosabb és testvéribb társadalom egyik alappillérét alkotja.

vallások általában és különösen a vallási vezetők nélkülözhetetlen szerepet játszanak a hívek és a társadalom egésze számára a szolidaritás, a különbözőségek tiszteletben tartásának és a rászorulók iránti gondoskodás továbbadásában. Ebben az összefüggésben érdemes emlékezni és emlékeztetni azokra a szavakra, amelyeket szent VI. Pál pápa 1969-ben mondott az ugandai parlamentben: „Ne féljetek az Egyháztól; az Egyház tisztel titeket, becsületes és hűséges polgárokat nevel nektek, nem rivalizálást és megoszlást szít, hanem az egészséges szabadság, a társadalmi igazságosság és a béke előmozdítására törekszik. Ha mégis valakit előnyben részesít, akkor az a szegények, a kicsinyek és a nép oktatása, a szenvedők és elhagyatottak gondozása.”

gondoskodás kultúrája tehát közös, szolidáris és résztvevő elköteleződést kíván minden ember méltósága és java védelmének előmozdítása érdekében, figyelmet szentelve az együttérzésre, a megbékélésre és a gyógyulásra, valamint a kölcsönös tiszteletre és elfogadásra, ami a békéhez vezető kiemelt utat jelenti. „A világ számos részén a béke útjára van szükség, amely a sebek gyógyulásához vezet, béketeremtőkre van szükség, akik készen állnak arra, hogy bátran és kreatívan dolgozzanak a gyógyulás és a megújult találkozás folyamatának elindításán.” (Ferenc pápa)

Napjainkban, amikor az emberiség bárkája, amelyet a válság vihara ide-oda dobál, és nehezen halad egy nyugodtabb és békésebb horizont felé, az evangéliumi értékrend, az emberi méltóság „hajókormánya” és az alapvető társadalmi elvek „iránytűje” lehetővé teszi számunkra, hogy egy biztos és közös irányba hajózzunk.

Ennek érdekében tudatosan együtt kell dolgoznunk minden jóakaratú emberrel a szeretet és a béke, a testvériség és a szolidaritás, a kölcsönös támogatás és elfogadás új horizontján. Soha nem szabad engednünk annak a kísértésnek, hogy a többi emberrel, különösen a legkiszolgáltatottabbakkal szemben közönyösek legyünk. Ne szokjunk hozzá ahhoz, hogy elfordítsuk róluk tekintetünket. Ehelyett mindennap - elfogadva egymást és törődve egymással - konkrét és gyakorlati módon törekedjünk a másikkal való közösség létrehozására, ami nem könnyű, de nem is lehetetlen.

A kölcsönös kiengesztelődés útja nagyfokú türelmet és bizalmat igényel. Nem nyerjük el a békét, ha nem reménykedünk benne (Ferenc pápa). Mindenekelőtt hinni kell a megbékélés lehetőségében, abban, hogy a másiknak ugyanolyan szüksége van a békére, mint nekünk. Ebben ihlethet meg bennünket Isten mindnyájunk iránti szeretete, amely felszabadító, korlátlan, ingyenes és fáradhatatlan.

Kétségtelen, hogy a félelem, a bizalmatlanság gyakran válik konfliktusaink ősforrásává. Fontos tehát túljutnunk emberi félelmeinken, elismerve és beismerve, hogy mindnyájan szükséget szenvedő gyermekei vagyunk Istennek, aki szeret és vár bennünket, mint az Atya várja a tékozló fiát (vö. Lk 15,11-24). Az istengyermekek közötti találkozás kultúrája megtöri a fenyegetés kultúráját. A kiengesztelődés találkozása Isten nagylelkű szeretetének ajándékává válik. Segít bennünket túllépni szűk látóhatárainkon, arra ösztönözve, hogy az egyetlen mennyei Atya gyermekeiként megéljük az egyetemes testvériséget.

Krisztus tanítványainak ezen az úton támaszt nyújt a megbocsátás, a kiengesztelődés szentsége, amelyet maga az Úr Jézus Krisztus adományozott a megkereszteltek bűneinek megbocsátására. Az Egyháznak ez a szentsége, amely megújítja a személyeket és a közösségeket, arra szólít fel, hogy szegezzük tekintetünket az Úr Jézusra, aki mindnyájunkat kibékített önmagával „mindent, ami akár a földön, akár a mennyben van, azzal hogy keresztjének vérével békességet szerzett mindennek.” (Kol 1,20). A bűnbánat szentségében arra kapunk meghívást, erőt és küldetést, hogy gondolatban, szóban és cselekedetben hagyjunk fel minden erőszakkal, úgy felebarátaink, önmagunk, mint teremtett világunk vonatkozásában.

Isten kegyelme feltétel nélküli szeretet. Mindaz, aki Jézus Krisztusban részesült a megbocsátásban, elindulhat azon az úton, ami gyümölcsözősen felkínálható kortársainknak. A Szentlélek nap, mint nap sugallja nekünk, hogy milyen magatartást tanúsítsunk, és milyen szavakkal, tervekkel és tettekkel váljunk az igazságosság és a béke munkásaivá. Rohanó világunkban, az állandó önmagunk körüli forgásban nehezen vesszük észre Isten velünk maradását. Ezért kell a csend, a csöndes magány, a közös istentisztelet, az imádság és bensőséges együttlét Istennel és szeretetteinkkel. „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.” (Róm 8,26). Ösztönzést ad, útmutatást, hogy pl. egyházi iskolánk itt Szepsiben az óvodai, alapiskolai és középiskolai oktatás és nevelés mellett - a szűkebb pátria és távolabb élő honfitársainknak - miként bővülhetne egy felsőbb fokú szociális munkát is elősegítő képzést és gyakorlást biztosító tanintézménnyé?

Sajnos, ma gyakran a gyerekek apátlan árvák, mert az apjuk nem képes bevezetni őket az élet tapasztalatába, anélkül, hogy visszatartaná, vagy birtokolná őket, megtanítva nekik a szabad, felelős döntéshozatalt, hogy elinduljanak az életbe. A világnak ma apákra van szüksége és nem uralkodó gazdákra, akik mások birtoklása által akarják önnön ürességüket kitölteni. Világunk is elutasítja azokat, akik összekeverik a tekintélyt a tekintélyelvűséggel, a szolgálatot a szolgalelkűséggel, az elnyomással. Minden valódi hivatás az önátadásból ered.

Ferenc pápa 2021. december 8-ig Szent József évet hirdetett meg és 2021. március 19.-ei kezdettel a családnak szentelt különleges évet kíván az emberek tudatába állítani. Az üdvtörténetben ugyanis különös szerepet kapott Szűz Mária és Szent József. Ezért keresztényként Máriára, úgy tekintünk, mint a reménység Édesanyjára, jegyesére, Szent Józsefre pedig olyan apára, aki kész volt háttérbe húzódni, hogy élete középpontjába a gyermek Jézust és annak anyját, Máriát, mint hitves-jegyesét állítsa.

A karácsonyi liturgia arra hívott meg bennünket, hogy szegezzük tekintetünket a Szent Családra: Jézusra, Máriára és Józsefre, és elgondolkodjunk azon a tényen, hogy Isten azt akarta, hogy mint minden gyermeknek, úgy az Ő Fiának is szüksége legyen a család melegére. Éppen ezért – mivel Jézus családja – a názáreti család mintacsalád, amelyben a világ összes családja megtalálhatja biztos viszonyítási pontját és megbízható inspiráló forrását – ezért lenne méltó és igazságos napjainkban is átelmélkedni és átelmélkedtetni ezt a spirituális örökségünket.

Názáretben sarjadt ki ugyanis Isten Fia emberi életének tavasza, abban a pillanatban, amikor a Szentlélek működése folytán megfogant Mária szűzi méhében. Jézus a názáreti ház vendégszerető falai között töltötte örömteli gyermekkorát, Mária anyai gondoskodása és József törődő szeretete vette körül, amelyben megláthatta Isten gyengédségét (vö. Patris corde apostoli levél, 2.).

A Szent Családot utánozva újra felfedezhetjük a család nevelői értékét, ami a szereteten alapul, amely mindig újjáépíti a kapcsolatokat és megnyitja a remény távlatait. A családban akkor lehet őszinte közösséget megtapasztalni, amikor a család az ima otthona, amikor az érzelmek komolyak, mélyek és tiszták, amikor a viszályok felett a megbocsátás érvényesül, amikor a mindennapi élet keserűségét megédesíti a kölcsönös gyengédség és az Isten akaratára történő derűs ráhagyatkozás.

Ilyen módon a család megnyílik arra az örömre, amelyet Isten mindazoknak megad, akik örömmel tudnak adni. Ugyanakkor a család lelki erőt talál arra, hogy megnyíljon kifelé, mások felé, mások szolgálatára, együttműködve egy mindig új és jobb világ felépítése érdekében. Következésképpen pozitív indíttatások hordozójává lesz, mert a keresztény család az életpéldával evangelizál. 

Igaz, minden családban vannak problémák, sőt néha veszekedések is. „Atyám, veszekedtem…” hallom, halljuk, valljuk. Emberek vagyunk, gyengék, esendők. Időnként mindnyájunkkal megesik, hogy veszekszünk a családban.

Ferenc pápa ezzel kapcsolatban azt tanácsolja: ha veszekszünk a családban, az a lényeg, hogy ne fejezzük be a napot anélkül, hogy kibékültünk volna! Igen, összevesztél, de még mielőtt vége lenne a napnak, békülj ki! Tudod miért? Mivel a másnapi hidegháború nagyon veszélyes. Semmi jót nem várhatunk tőle.

A családban van három szó, amelyet mindig meg kell őrizni: „Szabad?”; „Köszönöm!”; „Sajnálom!” „Szabad”, vagyis ne rontsunk be mások életébe. „Szabad? Megtehetem ezt? Mit szólsz hozzá?” „Szabad?” Sose légy tolakodó, erőszakos! „Szabad” – ez az első szó. „Köszönöm”, a második. Mondjunk mindig köszönetet! A nemes lélekben hála lakik. A legnehezebben kimondható szó, a harmadik: „sajnálom”. Mindig csinálunk valami rossz dolgot, sokszor előfordul, hogy valaki sértve érzi magát. Ezért ne felejtsük el ezt a három szót: „Szabad?”; „Köszönöm!”; „Sajnálom!” Ha egy családban, a családi környezetben ez a három szó megvan, akkor a család jól működik. (Ferenc pápa)

Szepsiben egyházi iskola épül. Szerény véleményem, vágyam, álmom – milyen jó lenne, ha iskolánk felépítése és megnyitása emlékére, emlékeztetőül - Szent József és a Gyermek Jézus ábrázolásával - egy emlékhelyet képeznénk ki beteljesült bizonyítékul magunknak és az utókornak: „Annyit érünk el, amennyit remélünk…”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma 24.6.2021 van, névnapját unnepli Iván, holnap Vilmos.
Gratulálunk!
Hírek
Az újesztendő küszöbén - Annyit érünk el, amennyit remélünk…
|
Készítette: romkat.sk
|