Köszönetnyilvánítás a kántori szolgálatért Somodiban

Takács Dénes | 25.4.2021

 

2021 április 25., Jó Pásztor vasárnapján, majdnem 4 hónap elteltével, mint az egész országban, a somodi hívek egy része is örömmel vett részt az első nyilvános, vasárnapi szentmisén. Együtt imádkoztunk papi hivatásokért, és az új termésért is: az idén már kétszer volt jégeső és vihar, szükség van az áldásra a földeken.

Újra nyíltak a templomok ország szerte, és ezért kántorunk, Hoďa Norbert, aki Buzitáról járt több mint 7 éven keresztül, most már szülőfalujában és másik három községben folytatja kántori szolgálatát, mivel a helybéli kántor időközben elhunyt a járványban.

A szentmise végén a plébános átadta Mons. Bernard Bober kassai érsek-metropolita rendkívüli főpapi áldását, valamint saját írásos köszönetnyilvánítását és a hívek képviseletében Výrostko Margit pénztáros köszönte meg Norbertnek hűséges szolgálatát.

Somodiban a kántori szolgálatot elvállalta Kováč Viktor, Bodollóból, aki ezen kívül Jánokon és Péderben teljesít szogálatot.

Kívánjuk mindkettőjük további életútjára és szolgálatára Isten áldását, a Szűzanya oltalmát, hogy szolgálatukkal Istenhez emeljék a lelkeket az egyházi zene segítségével.

Buzdítjuk a fiatal nemzedéket, a zene tanulására és gyakorlására, és tehetségük szolgálatba állítására templomainkban, mivel egyre kevesebb a kántor.

Imádkozzunk továbbra is papi és szerzetesi hivatásokért is, hogy mindig legyenek akik templomainkban bemutatják a szentmiseáldozatot, és legyenek munkatársaik is, akik készek a szolgálatra.

 

 

Ma 6.5.2021 van, névnapját unnepli Ivett, holnap Gizella.
Gratulálunk!
Hírek
Köszönetnyilvánítás a kántori szolgálatért Somodiban
|
Készítette: romkat.sk
|
close