Az Úr szerető szolgái

G.B. | 14.4.2015

2015. április 12.-én az Isteni Irgalmasság vasárnapján, Makrancon immár másodszor találkozott a szepsi esperesi körzet ifjúsága, hogy az Úr szerető szolgáiként, önmagukért és kortársaikért imádkozzanak és engeszteljenek. Tudatosan arra törekedtek, hogy az ünnep kapcsán megérintse, áthassa őket húsvét szelíd fénye és ragyogása, a Feltámadt Krisztus kegyelmes és irgalmas jelenléte. Az a szelíd ragyogás, fény és öröm, ami a húsvéti evangéliumokban annyiszor megcsillan.

Az ünnep kapcsán a szűkebb pátriában még két helyen volt rendkívüli ünnepség. Csécsett, ahol Fedorka Zsolt, plébános meghívására Susko Mihály, nagykaposi esperes, egykori csécsi plébános megáldotta a kívülről felújított templomot és benne az Isteni Irgalmasság képét, és Gomboson, ahol Szalay László, nagyidai plébános meghívására, Gábor Bertalan szepsi esperes mutatott be ünnepi szentmisét a templombúcsú alkalmából.

Az újszövetségi liturgia nem puszta emlékezés a múltra, mert benne a feltámadt Jézus lép be mindenkori tanítványai életébe, akik félelmükben nemegyszer bezárkóznak. Belép, hogy szelíd jelenlétével megnyissa a szíveket. A szív békéje Isten áldásának bőségét jelzi. A testi és szellemi jólétet. Jelenléte, hogy eloszlasson minden kételyt és félelmet a legtermészetesebb, legbarátibb hangot üti meg. Keze áldó kéz, oldala megnyílt oldal. Szíve új templom, amelyet bár leromboltak, de Ő újra építette. Szentségsebhelyei a gyógyulás és a gyógyítás eszközei lettek, mert szeretetáldozata fájdalmas szenvedése révén feltörte az emberlét minden határát. Mindenkivel az osztozás állapotába került. Ő mindenkinek kiosztható. Az efféle belső öröm a legmaradandóbb, a leginkább átalakító erő.

Ezt a képességet és készséget a Fiú nem szűkítette le egyetlen alkalomra, időre. Ő mindent tovább akar adni, ezért új és új tanítványokat keres, hív és avat be küldetésébe. A rájuk lehelés gesztusa az újjáteremtés mozzanatát idézi. Az Úr Jézus életre kelti övéit. Amint egykor a Teremtő a porból gyúrt képmásának, az első embernek az orrába lehelte az élet leheletét, úgy teremtődik a kőszív helyett együtt érző, sorsközösséget vállaló hússzív.

A történelem sokszor ismétli meg önmagát, mint Tamás esetében is, aki nem volt ott, amikor az Úr Jézus megjelent a többieknek. „Ha nem látom kezén a szegek nyomát…, én nem hiszem.” Megdöbbentő, kemény kijelentés ez, de úgy tűnik, hogy a Mester ezen nem csodálkozik, mert az Ő szeretete őszinte, szelíd, határozott őszinteség. Az irgalom ugyanis nem az igazság ellentéte, netalán elkendőzése, hanem annak mélyebb feltárása. Aki a másikhoz irgalmas, az nem tagadja a bűnt, hanem azt állítja, hogy a másik, bűne ellenére is szerethető, hogy bűne nem törte össze benne az Isten-képet. A Mester irgalmas, engedi, szinte várja, hogy Tamás rátaláljon. Tamás útja Jézusig talán hosszabb, mint a többieké, de nem volt kevésbé szép és értékes út. Tamással bizonyos értelemben azt történt, ami Jánossal, a szeretett tanítvánnyal, aki az üres sírnál „látta a lepleket”, és „hitt”. Tamás is azért hitt, mert „látta”, megtapasztalta az áldó kéz és a szeretettől megsebzett szív szívközelségét. Személyesen találkozott Isten irgalmával (Martos Balázs).

„Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek.” E boldogmondás szelíd örömét sejtették meg az együtt imádkozó és engesztelő jánoki, nagyidai, hími, szepsi és a vendéglátó makranci fiatalok és idősek, akik ismételten szeretetlakomával kedveskedtek a vendégeknek. A szűkebb pátria hívei ismét megtapasztalták a hit értékét, amelyet ápolni, erősíteni és rendszeresen kérni kell, hiszen Isten örömét leli bennünk, amikor hiszünk benne. Megtapasztalva irgalmát, szerető szolgái lettünk. A lelki találkozót kezdeményező Tibor atya szavai szerint: Ancilli Domini amantes.                                                              

GB.

Ma 20.10.2018 van, névnapját unnepli Vendel, holnap Orsolya.
Gratulálunk!
Hírek
Az Úr szerető szolgái
|
Készítette: romkat.sk
|