2004-03-07 NAGYBÖJT 2.VASÁRNAPJA

Attila Zajdek | 11.4.2015

NAGYBÖJT 2.VASÁRNAPJA


A 1960-as években rendkívüli szenzációt keltettek Rómában a hosszú évtizedeken át tartó földalatti metró építésével járó felfedezések. Fellini: Róma című filmje kiszínezve, meseszerűen szemlélteti, hogy a fúrások miféle meglepetéseket okoztak. Ahogy a fúrógép haladt a föld mélyén előre, egy csontvázakkal teli katakomba-helyiségre, különféle járatokra, kazamata-rendszerekre, végül egy kétezer éve légmentes helyiségben konzerválódott, színes falfestményekkel díszített ókori házrészletre bukkantak. A régészek a bevilágító reflektor fényénél csodát láttak: ragyogó, élethű színekkel pompázó festményeket, mintha éppen most készítették volna. A csodálkozás azonban kétségbeesésbe torkollott: amint a beáramló levegő és pára megérintette a képeket, azok kezdtek elhomályosulni, fakulni, majd lassan-lassan eltűntek a falakról, mint egy szétoszló álom.
1. A mai evangéliumban is egy csodaszép, fényes, álomszerű jelenségről hallunk, ami éppúgy eltűnik majd egy szempillantás alatt, akárcsak a földalatti, ókori festmények. A három kiválasztott apostolban, és az egyházban azonban mindörökre megmarad ez az ?ikon?, ez a kinyilatkoztatás. Az elbeszélés értelme: Jézus és a mennyei Atya elragadtatott pillanata. Erre utal a Lk evangélium kettős megjegyzése: mindez imádság közben történt. Az az élet- és szeretetközösség, amely öröktől fogva ragyog, vonz, elkápráztat: a Szentháromság benső élete. Mivel természetfeletti élményről van szó, amely a résztvevők számára valami módon érzékelhetővé, tapasztalhatóvá lett, küszködnek a hasonlatokkal, keresik a szavakat, ügyetlenül viselkednek, szinte magukon kívül vannak. Ennek ellenére Jézus színeváltozása mégsem a misztérium-vallásokból ismerős átváltozás, átalakulás, ahol pl. a görög mitológiában az emberek közé jövő istenek öltenek emberformát. Itt éppen az ellenkezőről van szó: amit az apostolok eddig csak fokozatosan tudtak meg Jézusról, ami homályosan rajzolódik ki előttük, az most lebilincselő erővel tapasztalatukká lesz: ő tényleg az Isten Fia. Ezt fejezi ki Péter felkiáltása: ?Mester, jó nekünk itt lennünk!? Egyedül Jézus Krisztus tudja összekötni a mennyet és a földet, személyének ragyogó valóságában. Ő Úr mindkettő fölött: arcán megfér a szenvedés és a dicsőség. A tanúságtevő hang ezért irányítja rá a figyelmünket: ?Őt hallgassátok!? A földi élet valósága folytatódik, de ennek az ikonnak az élménye, hatása, látványa benne marad a szívükben, állandó segítség a kereszt, a szenvedés, a nagypéntek óráiban.
2. Igazán csak húsvét után válik egészen érthetővé, miért lettek az apostolok tanúi Jézus színeváltozásának. A Tábor-hegy döntő fordulat az életükben, felkészülésükben, apostoli iskolájukban, hogy vállalni tudják Jézus egész sorsát. Az Úr Mózessel és Illéssel a Jeruzsálemben bekövetkező haláláról beszélgetett, amit persze Péterék még nem értettek. Látták azonban a ragyogó arcát és alakját. S ez elég volt nekik. Tulajdonképpen ezt az arcot kapta ajándékba Veronika a kendőjébe itatva, a tíz leprás közül a visszatérő hálás szamariai, a bűnös asszony, vagy Jairus és a pogány római százados. Mindenki, aki találkozott vele. Ez a csöndes, az emberi arcvonások mögött kirajzolódó Krisztus-arc mindannyiunk legnagyobb kincse: tapasztalatunk a hitben, megvilágosodásunk a szívünkben. S azután, ha le is kell mennünk a hegyről, ha gondok és keresztek között halad is életpályánk, akkor sem feledhetjük ezt az ikont, Istennek ezt a reménytkeltő ajándékát. Kétségtelenül vannak a mi életünkben is megvilágosodások, találkozások, élmények, amelyek többek, mint pusztán emberi események: bennük, mögöttük ott van a dicsőséges Isten-arc.
3. A Jézus-kép évezredekkel Tábor-hegy után sem fakulhat el. Jézus arcát szemléljük az idők végezetég. Erről elmélkedik sokszor a pápa: ebben az új évezredben sincs más dolgunk, mint szemlélnünk, egyre mélyebben kontemplálnunk annak a Jézusnak az arcvonásait, akit nem tudtak a művészek, szobrászok, zenészek, költők eléggé magasztalni, megformálni, leképezni (pl. Novo millennio ineunte apostoli levele). Az ő alakjára, arcára, megjelenésére találhatunk annyi és annyi alkalommal az életünkben: nemcsak az Alpesek tetején, nemcsak létünk döntő fordulataiban, de akkor is, amikor megismerjük egymást, amikor fölébred egy barátság vagy egy szerelem, amikor megvilágosodunk egy olvasmány, vagy tanítás által, amikor belátjuk, hogy szüleinknek igaza volt, amikor a szenvedés órájában rátalálunk szenvedő, vérrel áztatott arcára, amely ott és akkor Isten-ikonná változik.
A mai evangélium újraolvasásakor át kell, hogy hasson a tudat, ami Szent Pált is betöltötte: ?A mi hazánk a mennyben van!? Hozzá akarok mindent viszonyítani! Idelent keresés, építkezés, szenvedés, reménykedés a sorsunk, de nem értelmetlenül, nem eredménytelenül, az örök élet biztos tudatával. Hagyjuk, hogy Krisztus csodálatos ikonja beépüljön a lelkünkbe: egy-egy szellemi, lelki élmény, kapcsolatok, ünnepek, kirándulás, utazások kegyelmi pillanatai révén, amelyeket nem azért kapunk, hogy elfelejtsük, hanem azért, hogy a rákövetkező nehezebb órákat jó szívvel tudjuk elfogadni, elviselni, átélni és üdvösséggé érlelni magunkban. Ámen. Pákozdi István/MK

Ma 15.8.2018 van, névnapját unnepli Mária, holnap Ábrahám.
Gratulálunk!
Esperesség
Homíliák
2004-03-07 NAGYBÖJT 2.VASÁRNAPJA
|
Készítette: romkat.sk
|