2004-03-14 NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA

Attila Zajdek | 11.4.2015

NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA


Földrengés, tűzvész, hurrikán, egy híd váratlan leszakadása, tragédiák kapcsán magukat vallásosnak, jó kereszténynek tartók jelentik ki: ?Istenítélet! Megérdemlik! Meddig tűri még az Isten az emberiség bűneit!? Az elhangzott szentírási szakaszok ebben a közös gondolatban foglalhatók össze: Isten türelmes hozzánk. Ez a mindenható Úristen egyik legfontosabb tulajdonsága, melyre a választott nép történelme során eszmél rá. Hányszor kellett Istennek elviselnie népe hűtlenségét, szűklátókörűségét, értetlenségét? Mégis Jahvét irgalmasnak és kegyesnek ismerik, aki lassú a haragban, de gazdag a kegyelemben (vö. Kiv 34,6). Ő az, aki nem vétkeink szerint bánik velünk (vö. Zsolt 103,8), hanem megbocsátó. Türelme azonban nem öncél, nem gyengeségének a jele, hanem felhívás a megtérésre. Időt akar adni nekünk, hogy fölismerjük és hozzá térjünk.
1. Jézus a bűnösök iránti magatartásában Isten türelmének megtestesítője. Szemrehányást tesz apostolainak, akik a barátságtalan szamariaiakra az istennyilát akarták lehívni (vö. Lk 9,55), elmondja a türelmes atya történetét a tékozló fiú nyugtalan, mindent elherdáló türelmetlenségével szemben (vö. Lk 15), meg a szívtelen szolgáról szólót, akinek bár ura 10 ezer talentumot engedett el, ő képtelen volt 100 dénárt szolgatársának elengedni (vö. Mt 18,23). Mielőtt pedig a szenvedésben megnyilvánuló végtelen türelmét látnánk, elmeséli a terméketlen fügefa esetét, amely ott áll a szőlőben, foglalja a helyet, a gazda ki akarja vágni, de vincellérje kérésére még hagy neki időt. Ilyen az Isten. Határozottan oszlatja tévhitünket: nem valamiféle istenítélettől kell félnünk, hanem attól, hogy egyszer lejár az időnk. A két katasztrofális hír hallatára közli Jézus, hogy Pilátus kegyetlenkedése a galileai zsidókon, vagy a főváros déli városfala fölött álló torony leomlása, és a 18 ember halála nem Isten bosszúja. Ezek jelek, amelyek arra utalnak, hogy Isten türelmét nem lehet próbára tenni. Észre kell venni látogatásának idejét, a megtérés idejét, az üdvösség idejét. A terméketlen fügefa ? mi vagyunk. A kertész utolsó kísérlete ? Isten kiváltságos szeretete, türelmének utolsó próbája. A szőlőbe ültetett gyümölcsfának minden lehetősége megvan arra, hogy gyümölcsöt teremjen. Ugyanígy nekünk is a világban, ahol élvezzük Isten nagylelkű szeretetét. Sorsunk a saját kezünkben van, vagy fölismerjük, hogy Istenhez kell térnünk és a bűnbánat gyümölcseit kell teremnünk, vagy elveszünk! ?Ha meg nem tértek, elvesztek mindannyian? ? kétszer is megismétli a mai evangélium.
2. Isten türelmének kinyilatkoztatásbeli alapja az ő bemutatkozása, az égő csipkebokor története. Mózes megtudja Isten nevét: ?Én vagyok, aki vagyok?. Mózes ennek a névnek az erejével vezeti ki népét Egyiptomból. Ez a név ad erőt minden időben, jelenti Isten állandó jelenlétét népe körében. Jézus is erre hivatkozik, amikor gyakran mondja: ?Én vagyok? (pl. Jn 8,28, - 13,19 stb.). Ez a név annyit jelent, hogy van még idő, Isten itt van velünk, ő értünk van, velünk van, bennünk van... Bízhatunk benne, ad még lehetőséget, életteret, időt, eszközöket, hogy javítsunk, javuljunk, mindent jobban tegyünk... Jézus végső szavaiban is ez az ígéret cseng újra: ?Én veletek vagyok a világ végezetéig?. Isten a Létező, hozzá képest mi csak ?vagyogatunk?, átmenetet képez az életünk a nemlét és az örökkétartó létezés között, amelyre meg vagyunk hívva, ideigtartó, esetleges a mi életünk. Isten az, aki öröktől fogva volt, mindig lesz, és itt van velünk!
3. A fügefa időt kap, táplálékot, hogy újraéledjen és gyümölcsöt hozzon. Valamikor, a ?60-as években a szegényes debreceni állatkertben, ahol még talán farkas sem volt, két oroszlán tanyázott. Egy német vándorcirkusz hagyta ott ajándékba. Az egyiket, mert annyira öreg volt, a másikat, mert annyira buta volt. Mit is kezdjenek egy kivénhedt és egy tehetetlen oroszlánnal, amiket csak etetni kell, ám semmit sem produkálnak ? odaajándékozták az állatkertnek. Ekkor jött a váratlan fordulat: egy év múlva a nagydarab, ostoba oroszlánnak hirtelen világosság gyúlt az agyában. Amit elmulasztott a cirkuszban, itt, az állatkert csöndjében megértette. A rács mögött artistamutatványokba kezdett a látogatók hatalmas ámulatára, fizetség nélkül, egymagában. Igaz, egy év késéssel, de hibátlanul. Ezt az Aesopus-mesébe illő történetet Pilinszky egyik írásában a türelem felfedezésének példájául közli (vö. Szög és olaj, 34).
Emberi világunk hasonló: sok fügefa kiszáradóban, vagy kiszáradtan áll, talán haszontalanul (pl. Füzérradványban a Károlyi-kastély 90 hektáras elhagyott, elhanyagolt, kihalt parkja, évszázados fái, botanikus csodái.) Aztán a fügefa egyik napról a másikra rügyeket hajt, levelet és méztől csöpögő, húsos fügét terem. A vásott, tanulni nem akaró kölyök még lehet fizikus felfedező, az a lány, akit elképzeltél jövendő feleségednek és most minden tönkrement köztetek, még lehet a feleséged. A korábban szigorúságáról híres, taszító, hideg tanárod lehet kedves jó baráttá. Ami késik, nem (mindig) múlik (el)... Istennek van türelme hozzánk, mert jól ismeri a lélek rejtett labirintusait. Sokszor esztendőknek kell eltelnie, míg valami megtörténik. Istennek ez a végtelen türelme tágítja a mi beszűkülő jóindulatunkat: Ő, a velünk való, velünk érző, velünk és bennünk élő Isten. Ámen. Pákozdi István/MK

Ma 20.5.2018 van, névnapját unnepli Bernát, holnap Konstantin.
Gratulálunk!
Esperesség
Homíliák
2004-03-14 NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA
|
Készítette: romkat.sk
|