2007-03-04 Nagyböjt 2. vasárnapja

Attila Zajdek | 11.4.2015

Nagyböjt 2. vasárnapja


Jézus színeváltozása

A kirakatban lévő tárgyakat erős tükrös izzók, lámpák világítják meg. A színész reflektorfényben játszik. Ezek külső fényforrások. Még a hold és a csillagok is kívülről, a naptól kapják fényüket. Jézusnál a színeváltozás hegyén személyisége mélyéből belső fény tört elő. Pedig akkor már kínszenvedésre készült. Mi lehetett a magyarázata, titka Jézus megdicsőülésének? Erre keressük a választ nagyböjt 2. vasárnapján Lukács evangélista utalásaiban. Továbbá, hogy mit tehet a keresztény ember, hogy a fény ne aludjék ki az ő arcán se?

Miért ragyog Jézus arca?

Mert imádkozott a Tábor-hegyen. „Jézus felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott” – írja Lukács. Evangéliumában gyakran említi, hogy Jézus imádkozott: megkeresztelkedése után feljött a vízből és imádkozott; a 12 kiválasztása előtt az egész éjszakát imádságban töltötte; közvélemény-kutatása előtt: „amikor egyszer egyedül imádkozott, megkérdezte tanítványait: kinek tartják az Emberfiát?”; imádkozott a Getszemáni-kertben a vérizzadás előtt; a kereszten elhangzott hét szava közül három a Mennyei Atyához szólt.

Nos, Lukács a táborhegyi megdicsőülésnél is azt emeli ki, hogy Jézus szent párbeszédben van az Atyával. Az imából merít erőt messiási működéséhez. Nem csoda, ha ilyen imádság hatására: „arca elváltozott és ruhája ragyogó fehér lett.”

A keresztény embernek is szüksége van időre és helyre, melyben szabaddá teszi magát a mindennapi munkától és megnyílik Isten világa fel. Főként most a „Szent negyven nap” alatt újuljunk meg imaéletünkben a csend, a szemlélődés és az Istennel való együttlét számára. Ne sajnáljuk az időt az imára. Nem elvesztegetett percek azok, hanem lelki energiagyűjtések.

Mert Isten Fia. A mennyei Atya szava mint valami mennydörgés szólal meg: „Íme, az én választott fiam, őt hallgassátok!” Jézus nyilvános működése alatt mindig „Fiúnak” nevezte magát: „senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya”; „a Fiú csak azt teheti, amit az Atyánál lát”; „Atyám, dicsőítsd meg Fiadat!” Az ő szeméből az a különös fény áradt, amely a gyermek-szemeket jellemzi. A tisztaságnak, az ártatlanságnak, a derűnek a kisugárzása. A megdicsőülés hegyén ez a fény árasztja el arcát, sugárzik egész alakjából. Most érzi igazán Fiúnak magát! Nem csoda, ha az Atya sem bírja magában tartani ezt a boldog örömet és kicsattan belőle a nagy kinyilatkoztatás: „Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik, Őt hallgassátok!”

Mi Isten gyermekei vagyunk! Miért nem árad akkor arcunkról a fény? Miért problémázunk összeráncolt homlokkal? „legalább látnánk rajtatok, hogy megváltottnak érzitek magatokat – mondják rólunk a kívülállók. Néha rossz cégérei vagyunk a kereszténységnek: Szerencsére látunk olyan keresztényeket is, akikről sugárzik az istennel való találkozás élménye. Eriksonnak, a tolókocsis amerikai lánynak az arcáról árad a fény, Kolbe atya énekelt az éhség-kamrában, II. János Pál pápa haldokolva üzente a fiataloknak: „Legyetek derűsek, én is az vagyok!” Az kellene, hogy az emberek, ha együtt vannak egy kereszténnyel, megtapasztalnának valamit a belső tűzből, mely az istengyermekség tudatából árad!

Mert a szenvedésre felkészült a lelke. Az evangélista közli, miről folyik a társalgás Mózes, Illés és Jézus között: „Haláláról beszélgettek, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie”. A szenvedés, a kereszt a téma. Jézus nem reszket tőle, nem tiltakozik ellene, hanem ragyog az arca. Hát ez is lehetséges? A kereszt nem csak rázuhanhat az emberre, hanem fel is emelheti? A szenvedés nem csak eltorzítani képes az arcvonásokat, hanem átszellemiesíteni is? A jelenet bele akarja vésni a lelkünkbe, hogy a szenvedés és a megdicsőülés összefüggenek egymással. A megpróbáltatás az embert naggyá is tudja tenni.

A mise alatt templomainkban is gyakran átélhetjük a tábor-hegyi élményt. Ilyenkor boldogan érezzük: „Jó nekünk itt lenni!” Jó lenne mindig itt maradni az Úr közelében. De nem lehet, odalenn várnak az emberek. A templomból közéjük megyünk. De már nem azzal a lélekkel, mint ahogy idejöttünk: álmosan, fáradtan, kedvetlenül. Az Úrral való találkozás öröme, az imádság boldogsága, az istenfiúság átélése sugárzik rólunk. Érezzék át ez emberek, hogy az Úr megdicsőülésének fénye ragyog át rajtunk és ezt a fényt árasztjuk rájuk. Ámen. Hajnal György/Magyar Kurír

Ma 20.5.2018 van, névnapját unnepli Bernát, holnap Konstantin.
Gratulálunk!
Esperesség
Homíliák
2007-03-04 Nagyböjt 2. vasárnapja
|
Készítette: romkat.sk
|