2007-03-11 Nagyböjt 3. vasárnapja

Attila Zajdek | 11.4.2015

Nagyböjt 3. vasárnapja


A természeti katasztrófák miértje és üzenete

A média tele van szerencsétlenségek és természeti katasztrófák szenzációival. Belecsap a villám egy gáztartályba és harminc munkát a levegőbe röpít. Lavina indul meg az Alpokban és betemeti a mentőexpedíció tagjait. Szökőár felkorbácsolja a tenger hullámait és falvakat sodor el. Megremeg a föld Japánban és városok omlanak össze. Megrendítő esetek. Alig van nap, hogy ne hallanánk hasonló hírekről. Tétován kérdezzük: miért kellett ezeknek így történni? A kérdésen a régiek is elgondolkodtak.

Jézus korában Sioléban tizennyolc embert agyonzúzott egy ledőlt torony. Pilátus vérfürdőt rendezett a jeruzsálemi templomban áldozatot bemutató galileaiak körében. A Mesternek is föltették a kérdést: miért engedi meg Isten a természeti katasztrófákat? Az Úr úgy tekintett ezekre, mint jelekre, melyek megtérésre kell hogy intsenek és bűnbánatra késztessenek. Nagyböjt 3. vasárnapja evangéliumának hallatán a XXI. század emberét is ez a két kérdés foglalkoztatja: miért engedi meg Isten a katasztrófákat és mit üzen velük.

Miért engedi meg Isten a természeti katasztrófákat?

Az emberiség fejlődését előre viszik.
A természet mostohaságaival való küzdelem hozzájárul az ember tökélesedéséhez, a tudomány és technika kibontakoztatásához. Kihívás az ember számára a természet meghódítása. Semmelweis-t a gyermekágyi lázban tömegesen meghalt édesanyáknak a tragédiája serkentette kutatásra és korszakalkotó felfedezésével forradalmasította a sebészetet. Farady-t a halálos villámcsapások szomorú következménye késztette a nagyfeszültségű elektromosság vizsgálatára és megalkotta a villámhárítót. Ha vihartól, árvíztől nem kellett volna félnünk, talán még mindig vályogházakban, vagy nádkunyhókban élnénk. A fizika, a biológia, a meteorológia, az orvostudomány és a technika ezer ágának fejlődését az sürgette, hogy az ember fölül akart kerekedni a természet erőin. Az emberiség fejlődésének leghatalmasabb mozgató rugója a katasztrófák elleni küzdelem volt.

Ráébresztik az embert teremtményi gyengeségére. Az embert ugyan isteni parancs készteti az anyagvilág feletti uralkodásra, mégsem szabad elfeledkeznie, hogy ő Isten után a második. Nem emelheti magát kozmikus gőgjében a Teremtő fölé. Pedig sokszor megpróbálta. Bábeli tornyát az égig akarta magasítani, hogy letaszítsa trónjáról az Istent. A Titanic hajó oldalára odafestette: „Ezt még az isten sem tudja elpusztítani.” A vicclap képén Gagarin, kihajolva az űrhajó ablakán, odakiáltott a felhőn ülő aranykarikás öregúrnak: „Az ember átveszi a világűr kormányzását.” Ha az ember nagyobbnak képzeli magát az istennél, a természet rádöbbenti: ember vigyázz, teremtmény vagy, nem egy súlycsoportban vagy a Teremtővel!

Isten büntetése is lehet. Amikor az ember a végletekig ellenáll Isten jóságának, visszaél türelmével, ellöki irgalmazó kezét, túlteszi magát a jeleken és végképp megátalkodik, akkor Isten a kijózanító büntetéshez folyamodik. Ez történt a vízözön alkalmával. Noé hirdette a megtérést, jelül építette a bárkát, százhúsz évig közbenjárt. Kortársai azonban megátalkodtak. Csak a bekövetkezett természeti katasztrófa döbbentette őket rá, hogy a teremtő Istennel nem lehet büntetlenül dacolni.

Mit üzen Isten a katasztrófákkal?

Megtérésre felhívó jel.
Amikor Jézusnak a jeruzsálemi vérfürdő meg a torony összedőlésének esetét hírül vitték, Ő úgy értelmezte, mint jelet, amellyel Isten megtérésre, bűnbánatra, életjobbításra akar figyelmeztetni. Nem foglalkozik a természeti katasztrófával részletesen, nem ad rá maradéktalan magyarázatot, csak arra szólítja fel hallgatóit, hogy a szerencsétlenségek híre indítson bűnbánatra.

Voltak, akik úgy emlegették a dél-ázsiai tengerrengést és szökőárat, mint a vízözön után a legsúlyosabb katasztrófát. Miért nem tudjuk belőle az „idők jeleit” kiolvasni? Nehogy kísértetiesen beigazolódjék Noé korának eseménye: „A vízözön előtt az emberek ettek, ittak házasultak és nősültek, míg be nem következett a tragédia.” Miért nem hallgatunk a jóságos, szelíd, irgalmas Isten közeledésére? Miért csak a büntető Mindenható szavára döbbenünk meg? Vagy már arra sem? Borromei Szent Károly még engesztelő körmenetet vezetett mezítláb, kereszttel a vállán s pestisjárvány idején. Ma? Dudálunk, petárdákat durrogtatunk, pezsgőt bontunk…

Állandó készenlétre figyelmeztető jel. Erről Jézus máskor így beszélt: „Legyetek hasonlóak az éber szolgákhoz, akik urukat várják, hogy mihelyt megjön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Ébre legyetek és virrasszatok, mert megjön a ti uratok azon a napon, amikor nem is várjátok és abban az órában, amikor nem is sejtitek.” Lk 12, 35-57, Mt 24,50.

Egyik évben Agadírban történik földrengés, a másikban Skopjéban, a harmadikba Kelet-Pakisztánban. Nem tudom, az éjjel nem itt lesz-e? Az utakon naponta tucatjával következnek be közlekedési balesetek. Nem tudom, amikor legközelebb én utazom, szerencsésen érek-e úti célomhoz? A fenyegető katasztrófák ne tartsanak állandó izgalomban. Ellenkezőleg, a szüntelen készenlét miatt a legteljesebb nyugalomban éljünk.

Szent Alajostól egyszer biliárdozás közben megkérdezték, mit tenne, ha megtudná, hogy öt perc múlva meg kell halnia? Azt felelte: „Tovább játszanék!” Íme, ez az állandó készenlét kimozdíthatatlan nyugalma! Ne halogassuk a megtérést, a nagyböjti gyónást, minden este indítsuk fel a bánatot, s akkor nyugodtan hajthatjuk álomra fejünket. Ámen. Hajnal Róbert/Magyar Kurír

Ma 22.5.2018 van, névnapját unnepli Júlia, Rita, holnap Dezső.
Gratulálunk!
Esperesség
Homíliák
2007-03-11 Nagyböjt 3. vasárnapja
|
Készítette: romkat.sk
|