2007-04-29 Húsvét 4. vasárnapja

Attila Zajdek | 11.4.2015

Húsvét 4. vasárnapja


A papi hivatás szükségessége és szolgálata

    A velencei filmfesztiválon néhány évvel ezelőtt az első díjat egy francia film nyerte el: „Szükség van-e papra? A cselekmény kis tengeri szigeten játszódik. A lakók összekülönböznek plébánosukkal és elűzik a szigetről. A templom csukva. Thomas, a fiatal sekrestyés takarítja a templomot. Az emberek csendben odaszivárognak és kérik, legyen előimádkozójuk, vezesse éneküket, prédikáljon a Szentírásból. Később kérik betegeik számára a szentkenetet, a feloldozást, végül a misézést. Thomas tudja, hogy szentségtörést követne el és érvénytelen is lenne. De az emberek nagy vágyát látva, már a misézéshez öltözködik. Akkor hozzák hírül: a vizitációra érkező püspök bárkája kikötött a szigeten. A szigetlakók Thomas vezetésével boldogan mennek eléje. A film utolsó kockája: a püspök megkezdi miséjét a kis templomban.

    A film úgy látszik, igennel válaszol a címben felvetett kérdésre. Mise, Eucharisztia csak akkor jöhetnek létre, ha van közvetítő Isten és ember között. Az embereknek szükségük van a papra, Istennek is munkatársakra, akik élő eszközök az ő kezében.

    Húsvét 4. vasárnapja a papi hivatások napja. Két kérdés foglalkoztat: valóban szükség van-e ma papra, és mit kell tennünk a papi hivatások érdekében?

    Szükség van-e ma papra? Amikor a tévé és az Internet minden ismeretet közvetít számunkra, mi újat tudnak a papok mondani a modern embernek? Amikor ötezer foglalkozást regisztrálnak a munkaközvetítők, minek még egy ötezer egyedik? Az egyedül önmagában bízó világ úgy látszik, köszöni szépen, de Isten nélkül is megvan. A kétkedő hangok mellett azonban egyre sürgetőbben hangzik fel a világ pap utáni kiáltása. Ő a kegyelem csatornája, Krisztus áldozatának megjelenítője, a cél nélkül vergődő ember számára a remény hirdetője. Általa a betegeket felemelő Krisztus látogatja meg az elesetteket. A családi hűség útjára, a szülői feladatok vállalására az oltártól ő indítja a házastársakat. Jó pásztorként utána megy a szakadékba zuhantaknak, meghallgatja a magányosokat, van mondanivalója a nagy út előtt állóknak is.

    Igen, a világnak mégis szüksége van a papokra! Hogy Isten kegyelmének árasztói, Jézus művének folytatói és a Szentlélek antennái legyenek!

    Mit tehetünk a papi hivatásokért? Szent Pál első missziós körútján került Lisztra városába. Ott találkozott egy fiatalemberrel, Timóteussal. Pál prédikációjának hatására megtért és megkeresztelkedett. Majd bekapcsolódott az egyházközség életébe. Második apostoli útján Pál ismét átment Lisztrán. Timóteus addigra felserdült ifjúvá vált. Pál csodálattal fedezte fel benne az isteni kegyelem kiválasztásának csodáját. A kedves és szeretetreméltó fiú lelki fejlődését vallásos édesanyja, Eunike és imádságos lelkű nagyanyja, Loisz elősegítették. Ők tanítgatták a Szentírás olvasására és imádságra, mert szívük mélyén remélték, hogy egyszer Krisztus papja lehet. Szent Pál látta Timóteusban a kegyelem munkáját, tapasztalta buzgóságát és előkészítette őt a papszentelésre. A lisztrai keresztény gyülekezet Pállal együtt az ifjúra tette kezét és ezzel Krisztus papja lett. Attól kezdve Pál apostol hűséges követőjévé vált.

    Mi kell hát egy buzgó papi élet elindulásához? Kell hozzá egy vallásos családi légkör. Egy buzgó édesanya, egy hívő nagyanya. A családi estéken a Szentírás tanulmányozása, Isten országáról való beszélgetések és sok-sok imádság. Kell hozzá egy buzgó papi egyéniségnek a példája. Timóteus látta Pál Krisztus iránti szeretetét, a megkövezés alatt tanúsított lelkületét, és ez kitörölhetetlenül bele vésődött a viaszpuha lélekbe. És kell egy elkötelezett keresztény közösség, amely segíti, buzdítja, nevelgeti magáénak vallja és a nehézségeken átlendíti.

    Isten a hívás kegyelmét ma is közli a fiatalokkal. Tegyünk meg mindent, hogy a mai Timóteusok hivatása virágba boruljon, a negatív példák láttán el ne fagyjon és gazdag és gazdag gyümölcsöt érleljen.

    Fiatal édesanya tért be egy csendes templomba karon ülő kisfiával. Előre mentek a Jézus Szíve szoborhoz. Az anya egy szál piros rózsát adott a gyermek kezébe, magasra emelte és azt mondta. „Tedd a virágot Jézus Szívéhez!” Bárcsak lennének ma is Eunike anyák, Loisz nagyanyák, Pál lelkű apostolok és lisztrai keresztény közösségek, aki szavukkal példájukkal, imájukkal nem virágot, hanem fiatalok élő szívét emelnék Krisztus közelébe és segítenék őket a papságra. Akkor Jézus is szívébe írná és onnét soha ki nem törölné szolgáinak nevét.

    Ima: Urunk, adj jó papokat nekünk, ne olyanokat, amilyeneket megérdemlünk; // Akik hivatásuk fenségét átérzik, és azt nem saját fényüknek tekintik; // Akik szolgálni szeretnének Neked, és nem uralkodni akarnak helyetted; // Akik a Te igazságaidat hirdetik, és nem saját bölcsességüket terjesztik; // Akik a Te akaratodat kutatják, és nem a sajátjukat erőltetik ránk; // Akik nem szégyellnek rólad mindenütt beszélni; // De tudnak tapintatosan magukról hallgatni; // Akik nem akkor nyugtalanok, ha miattad őket éri bántás; // Hanem mikor miattuk Téged ér ócsárolás; // Akik hiszik mindazt, amit tanítottál, és azt nemcsak velünk elhitetni akarják; // Akik velünk együtt járják a göröngyös utakat; // Végül, Urunk, engedd megérteni, hogy ők is csak emberek; // És ők is minél jobban megértsék: // Mi bennük keressük jóságos arcod fényét! Ámen.
Hajnal Róbert/Magyar Kurír

Ma 23.10.2018 van, névnapját unnepli Gyöngyi, holnap Salamon.
Gratulálunk!
Esperesség
Homíliák
2007-04-29 Húsvét 4. vasárnapja
|
Készítette: romkat.sk
|