Iskolabusz megáldása a családi napon

Gábor Bertalan | 30.11.2019

 

            Szepsiben 2019. november 30-án, Szent András, a kassai főegyházmegye védőszentjének ünnepén, iskolai családi nap keretében került megáldásra az új iskolabusz.

            Az áldó szertartás kezdetén Nagy István, az iskola igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Megkülönböztetett tisztelettel üdvözölte a budapesti vendégeket, a HOMM kft. vezetőit, Homm Károlyt, Tóth Balázst és feleségét.

 

            Visszaemlékezésében az igazgató így tekintette át a közelmúltat: 2018 tavaszára a régi iskolabuszunk műszaki állapota annyira megromlott, hogy alkalmatlanná vált gyermekeink szállítására. Le kellett állítanunk. Látván viszont a szülői igényt és azt, hogy egy saját autóbusz mennyi előnnyel jár mindannyiunk számára, arra az elhatározásra jutottunk, hogy újból nekivágunk. Nagy fába vágtuk a fejszénket. A szülőkkel karöltve gyűjtést szerveztünk, amelynek bevételét egy jó minőségű, használt autóbusz vásárlására szerettük volna fordítani. A keresés elkezdődött.

 

            A budapesti 18. kerületi testvér-települési önkormányzatnak köszönhetően jutottunk el a Homm Kft. vezetőihez. Már az első miskolci találkozás is bizalommal töltött el bennünket, mert éreztünk egyfajta szimpátiát. Pár nap múlva csengett a telefon. Mivel anyagi lehetőségeink korlátozottak voltak, Homm Károly, cégvezető azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy egy használt, de jó állapotban lévő, teljesen felújított busszal tudna hozzájárulni elképzeléseink megvalósításához. Továbbá segítséget nyújtanának az autóbusz szervizelését illetően is. Megható és egyben megtisztelő volt számunkra az ajánlat. A tárgyalások, egyeztetések csakhamar célba értek. Gyermekeink és a szülők nagy örömére 2019. november 11-től iskolabuszunk újra üzemel.

            A Homm Károly, a cég vezetője, ünnepi köszöntőjében meghatóan és meghatottan kötötte csokorba érzéseit és elkötelezettségét népünk és nemzedékünk összetartása és összetartozása érdekében.

            Gábor Bertalan, esperes-plébános és Karch Krisztián káplán, imába foglalták össze az egybegyűltek háláját, köszönetét és kérését:

Mindenható örök Istenünk, te mindent örök dicsőségedre és az emberek javára rendeltél. Kérünk, áldd meg szent áldásoddal ezt az iskolabuszt, és oltalmazd gondviselő oltalmaddal a benne utazókat minden veszélytől. Állítsd kegyesen őrizetükre szent angyalodat és dicsőséges vértanúdnak, szent Kristófnak közbenjárására, nyújts nekik gondviselő oltalmat minden veszéllyel szemben. Adj nekik mindenkor szerencsés megérkezést s miként egykor a kocsiján utazó és közben a Szentírást olvasó etióp férfiúnak Fülöp diakónus közreműködésével megadtad a hit kegyelmét, ugyanúgy a Szentlélek által mutasd meg gyermekeinknek és diákjainknak is az üdvösség útját. Add, hogy amikor közösségünk tagjai e jármű használatával járják földi életük útjait, törvényeid útján megmaradva és szent akaratod teljesítésében előbbre haladva, mindig csak a jóra törekedjenek és így biztonságosan eljussanak ideiglenes és egykor majd örök céljukhoz, Hozzád, Krisztus, a mi Urunk által.

 

            A közvetlen áldás a hideg idő miatt külön helyen történt, ahol az autóbusz mellett megáldásra került mindkét lelkiatya új gépkocsija is.

            A Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont keresztény-magyar embereket oktat és nevel. Azon családok boldogulását segíti, akik fontosnak tartják őseink hitének ápolását, szellemi és lelki értékeink őrzését és hatékony továbbadását a peremeken. Az iskolabusz-szolgálattal azon vidéken élő gyermekek iskolába szállítása van biztosítva, akiknek lakhelyein már nincs magyar iskola, mi több a tömegközlekedés is korlátozott. Ezzel a járművel iskolai programokat, tanulmányi utakat, kirándulásokat, nem utolsó sorban a testvériskolai kapcsolatok ápolása válik lehetővé.

            Megtisztelő, hogy a HOMM Kft. megértve az idők jeleit, további támogatásáról biztosította az itt élőket. Öröm, hogy - hála Istennek – itt, a Kárpát-medencének ebben a csücskében is vannak még, akiknek a jó ügy érdekében együtt dobban a szíve.

Adja Isten, hogy valósággá váljon az áldó ima: Urunk, bizalommal kérünk, őrizd meg minden bajtól mindazokat, akik ezen a járműven utaznak. Amiként egykor a kocsiján utazó és közben a Szentírást olvasó etióp férfiúnak Fülöp diakónusod közreműködésével megadtad a tudás és a hit kegyelmét, ugyanúgy mutasd meg a Szentlélek által gyermekeinknek is az üdvösség útját. Add kegyelmedet, hogy segítségével mindig a jóra törekedjenek, és földi életútjuk viszontagságai után elnyerhessék az örök boldogságot. Krisztus, a mi Urunk által. - Ámen.

 

FOTÓgaléria itt:

Családi nap