Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért…

Gábor Bertalan | 18.10.2019

2019. október 18-án, 9 órakor az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozott a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont, a makranci és a szepsi szlovák nyelvű Alapiskola hittanosok csoportjai is, hogy közösen, magyar és szlovák nyelven váltakozva, fél órán át együtt imádkozzanak a világ békéjéért és annak egységéért. Emlékül a rendezvény központjából mindenki egy rózsafüzért kapott, amit örömmel és nagy hálával fogadtak az imádkozók. Többen, mint húszan arra is vállalkoztak, hogy naponta elimádkoznak egy tized rózsafüzért. Emlékeztetőül egy gyűrűsrózsafüzért kaptak.

A kezdeményezés keresztény közösségektől, Venezuelából indult: miközben 2005 nyarán gyermekek közösen imádkozták a rózsafüzért, a mellettük lévő asszonyok kézzelfoghatóan érezték a Szűzanya jelenlétét. Napjainkra nemcsak Dél-Amerikában, hanem szerte a világon elterjedt ez a kezdeményezés. Kiinduló gondolata az a Szent Pió atyától származó gondolat, hogy „ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”.

Az együttimádkozók a Magyar és a Szlovák Katolikus Püspöki Konferencia indítására és ösztönzésére vettek részt a meghirdetett kezdeményezésben, hogy hitoktatók, szülők, nagyszülők és pedagógusok együtt imádkozzanak e nemes szándékra.

A közös imán a templomban kilencvenen vettek részt. Az egyházi óvodában harmincan imádkoztak. Az automataszámlálásból tudjuk, hogy ötvenen a templomi internetadás segítségével kapcsolódtak be, így összesen százhúszan csatlakoztunk a békéért és az egységért mondott közös imádságba.

Szent Pio atyával együtt mi is reméljük, hogy „ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”. Mindenütt, ahol valaki hittel imádkozik, biztos, hogy jobb a világ.

A képek a templomunkban készültek Ing. Kuzma Norbert és Cehelnik István közreműködésével. Az ima koordinálásában Szabó Sára, orsolyita nővér, Kark Krisztián, káplán és Gábor Bertalan, esperes-plébános vett részt.  

 

Mária, Édesanyám,
örömteli szívvel jövök ma Hozzád,
hogy egészen Neked ajándékozzam a szívemet.
Neked adok mindent, amim van, és amit teszek,
az egész életemet.
Tehozzád akarok hozni mindenkit,
akit a szívemben hordozok:
a szüleimet, testvéreimet, minden barátomat,
de azokat is, akik megbántottak.
Légy Te a mi Édesanyánk,
oltalmazz és áldj meg minket.
Mint gyermeked,

Édesanyámként akarlak szeretni és hűségesen imádkozni.
Minden nap gondolni akarok arra, hogy a Tiéd vagyok.
Édesanyám, a Tiéd vagyok,
most és mindörökre.
Általad, és Veled akarok mindörökre,

egészen Jézusé lenni.
Ámen.

FOTÓgaléria itt:

VIDEÓfelvétel itt: